A hóvirág

.
Az előbb a kádban ülve olvasgattam.
Két hónapja kezdtem el ezt a könyvet. Csak ritkán jutottam hozzá, és szép lassan haladtam előre a történetben.
Nincs benne sem szerelem, sem hasonlók. Ikrekről szól, lebilincselő történet volt. Szerettem olvasni, és ma értem a végére.
Érdekes egybeesés ez.
Nyugalom, békesség a szívemben.

Az utolsó lapokon megjelent a történetben egy hóvirág.

Ahogy olvastam, láttam , és éreztem , és egy pillanatra benne éltem.
Élő elevenné vált a táj, a csendes békés hideg táj, a hó, a virág, az illata az íze,, mindene.
Nem hülyültem meg, van a hóvirágnak is illata,, és íze is, meg zamata.

Szóval hetek óta várom az érzést, a felismerést, a sugallatot, a segítséget a lelkemnek.
És ma reggel a kádban megérkezett.

Megkaptam a választ amit, oly nagyon kerestem.

A lelkem egy hóvirágé lett.
Oly békés, oly nyugodt, és tiszta.
Annyira hihetetlen.

Az egybeesés is, ahogy bejöttem a szobába, kinéztem a tájra, és hófehér zúzmara borít mindent.
Ennek ellenére ez a békés hideg csendet melegséget, szeretetet áraszt.

És akkor összeállt a lelkemben minden. Választ kaptam az összes felmerülő kérdésemre, megnyugtatást kételyemre.

Eljött egy új év, el egy új kezdete.
A szűz fehérségből, a megtisztult lelkemből új érzés fakadt.
Kellett ez az egész év, kellett a hó ami betakarta az annyit látott, megviselt, sokat szenvedett tájat.
A hideg hó, ami takaróként vonta be, és óvta az új életet nevelő földet, melyben ott csírázott a megszületendő boldogság kezdeménye.

A napfényre vágyó lassan éledező boldogságé.
Ami nem bújhatott előbb, mert egy viharos, gonosz világba kelt volna ki.
Egy olyan világba melyben nem lett volna védelme.
Nem lett volna hófehér takarója.
Ki lett volna téve egy csomó veszélynek.

De eljött végre a szomorú év vége.
Leültek odakinn a viharok, a szelek száguldottak tovább sebesen.
Már nincs odakinn veszély, és az én hóvirág lelkem bátortalanul kidugta kicsiny fejét.

És szépen lassan, ahogy megérezte a gyenge napsütést, egyre erősebben jött a hótakaró fölé.
Egy új virág.
Gyönyörű, és tiszta , a megújulás, az erő, a bátorság szimbóluma számomra.

Aki ismer az tudja hogy szenvedélyes vagyok. Testem lelkem, csak ritkán nyugszik meg.
Aki ismer az nem is hiszi el, pedig én tudom,hogy a biztonság hihetetlen változásokra késztet, nyugalmat hoz bennem, de én tudom, mert éltem már hasonlót meg.

Rettentően féltem hogyan virrad majd rám a mai nap.
Féltem hogy felkorbácsolt vágyakkal, telhetetlen és féktelen , boldog haragos indulattal viselem majd el, az újat.
De nem.

Hófehér virágként, megbékélt, lenyugodott testtel, hihetetlen türelemmel bontja ki szirmait megújult lelkem.
Eltűnt a viharom, lecsendesült az izgalom.
És megkaptam mindenre válaszom.

Nem hatnak már rám a világ dolgai, sem ármány sem bántás, sem gonoszság , de kísértés és vágy sem.
Csak ez engem tápláló gazdag föld
A testemet takaró hó
És a szívemet melegítő napsütés

az én saját gyönyörűséges , életet adó, vigasztaló hatalmas, óriási, mindent eltakaró napom , megnyugtató, biztonságot adó melege érdekel.

Hol van a napokban annyira égő vágy ??
Hát hol lenne ?
Itt bujkál,, kacag és kinevet,,, mert megmutatta, hogy mindennél nagyobb érzés a csendesen suttogó , halk szerelem.
Megmutatta hogy a szenvedélyes szeretés csak egy igaz szerelem karjaiban nyugodhat meg.
Hogy a vágy lángolhat éghet, beteljesülhet, de csak a másnappal érhet el mindent.

A másnappal, amikor fogod a kezem,
A másnappal, amikor abban a pillanatban ahogy egy percre magamra hagysz ezt érzem hogy pánikol a szívem.
Amikor félek nélküled létezni, és a tömegben is kétségbeesve csak Téged kereslek.
Amikor én az erős nő, egy gyenge porszemnek érzem magam nélküled.
Amikor erős támaszként állasz gyenge pillanatomban mellettem.
És amikor egyetlen pillanatra sem engeded el a kezem.

Köszönöm a másnapot, és a hóvirágot !