Katona Ági gondolatai mulandóak, a maradóknak .

2011. december 8., csütörtök

A tó

.
Miután kidobott a víz, csak lassan tértem magamhoz.

Kábult fejemben halk csobogás visszhangzott.
Nehezemre esett még a létezés is,,
a háborgó tenger, az ujjaim közül kicsorgó víz,
az ezernyi csoda látványa
és a sós víz majdnem halálos mérge
kikezdte a testemet, lelkemet egyaránt.

Érdekes módon megbékéltem a halállal.
odakinn a tengeren már átadtam magam a csodás gyönyörök okozta végnek.
szép halál lett volna

de az hogy mégis partra vetett a víz,
az hogy túl kellett élnem
az azért sejtette a jövőt
sejtette hogy tartogat számomra értékes pillanatokat
hogy talán érdemes, nem feladni
érdemes túlélni.

Ültem a sziklák közt, néztem a messzi tengert
mint minden szomorú ember sokat törtem azon a fejem, hogy miért is kellett nekem ezt túlélnem.
odavoltam a tengerért
nem akartam mást
elviseltem a halált
elviseltem mindent
és nem volt szándékomban felgyógyulni

De az erdő megnyugtat, táplál,és kényeztet
Nap sütötte arcom, szél szárította könnyeim,
bokrok tápláltak testem gyümölcseikkel
hűs hegyi patakok itattak
nem hagytak meghalni

Én mégis oly sokszor vágytam a tengerre vissza
de tengerek nem mennek szétvert tutajaik után
tengerek új tutajokat hordoznak hullámaik hátán.

lassan én is elindultam a parton
na, nem nagyon messze a tengertől
nem szerettem volna távol kerülni Tőle
talán titkoltam magam előtt is, de mindig úgy térültem-fordultam hogy vissza vissza nézzek.
de a tenger csak háborgott magában, a maga megszokott módján
nem nagyon figyelve másra

Egyre kevesebbet gondoltam már rá, és az elszenvedett viharra

Ahogyan sétáltam tovább, lábammal rugdostam az elém gördülő köveket.
ahogyan belerúgtam a fűbe, egyszer csak egy kicsi vízfoltra lettem figyelmes
lábamon a csíkos zokni vizes lett.
milyen prózai is , de így történt.

néztem hogy honnan itt ez a kicsi , alig látható víz, az aszály kellős közepén.
ahogyan lehajoltam, és félrehajtottam a fűszálakat, és a lehullott leveleket megláttam, hogy ez nem csak egy  "kiömlött pohár víz ", hanem egy picinyke vízfolyás.

Jön egyik irányból, amit eddig nem is vettem észre, és tart a másikba.
De annyira gyengécske és picike, hogy fentről alig volt látható.

Kíváncsi lettem merre is tart.
Elindultam hát a víz folyásának irányába.
Nem volt könnyű dolgom, néhol annyira elbújt a természet titkos rejtekeiben, hogy művészet volt megtalálni.

Eljött az este.
Arra gondoltam, hogy mivel nincs különösebb dolgom, hát megpihenek itt a közelében, és reggel követem tovább útját.
Ahogy pirkadt a reggel különös madárszóra ébredtem.
Olyan madár dala volt ez , amilyet még nem hallottam.
Na nem nagy dolog ez, hiszen nem ismerem a madarakat, és éneküket sem, de abban biztos voltam, hogy ez az ének roppant különleges.
Nem gondolkodtam ezen sokáig, mert a víz csobogásáról eszembe jutott hogy miért is vagyok itt.

Csobogás ???
Hogyan csoboghat, hisz este még annyira apró volt hogy keresgélni kellett.
Legnagyobb ámulatomra az esti piciny vízfolyás patakká duzzadt.
Csak álltam és bámultam.
Nem tudtam napirendre térni a dolog felett.
Kerestem a magyarázatot.
De nem találtam.
Útra keltem hát, és egész naplementéig csak mentem, mentem.
Követtem a víz folyását, hátha útja mentén megtalálom a választ .
Estére már egy szép nagy folyó mellett verhettem tábort.

Szikrázó csillagos éjszaka volt.
Betakartam magam falevelekkel, ágakkal, hogy biztosan meg ne fázzak az éjjel, és hamar álom is jött a szememre.
Reggel ismét madárdalra ébredtem.A tegnapi madár dalára.
Csodálkoztam is, mit keres ez a madár erre ?
Tán követett ?
És ahogy a szemem körbejárattam a tájon, és megláttam a folyót, ámulatom csak nőttön nőtt !
A folyóm hatalmas folyam lett.

Duzzadó dagadó, bővizű hatalmas folyó.
Hamar elhatározásra jutottam.
Csuda fog itt gyalogolni, ha már itt ez a kézenfekvő megoldás.
Összeszedtem erre alkalmas ágakat és csináltam magamnak egy tutajt.

Épp rá akartam tenni a vízre, amikor belém hasított a felismerés !!!

Vííííííííííííííííííííz !
Tutaj ???

Normális vagyok én ???

Hiszen nemrég majdnem belehaltam!!

De még végig sem futott agyamon a gondolat, már a tutajon ültem.
És láss csodát, ahogyan ráültem a tutaj, hirtelen, szép nagy hajóvá vált alattam.
Erős, biztonságos hajóvá.
És olyan simán siklott a vízen, ahogyan azt álmodni sem mertem.
Reggel volt, langyos meleg.
Kellemes volt a ringató vízen utazni.
Biztonságban is éreztem magam.
Dél felé elálmosodtam.

Próbáltam én ébren maradni, de hát az ezer éves megszokás,,,,,,,,,,,,
egyszer csak elaludhattam, mert arra ébredtem hogy már magasan jár a nap, sőt inkább lassan indul lefelé.

Kellemes légáramlat csapott meg a meleg napon ülve.
Kinéztem a hajóból és mit láttam ??

Semmit.
Már nem a folyón hajóztam.
Sem fák, sem erdő
kinn voltam a nyílt vízen.
Megrémültem hogy ugye nem megint a tengerre kerültem vissza.
az én háborgó , de imádott tengeremre !

Körülnéztem hát alaposabban.
Egy gyönyörű tavon voltam.
Nem is tudom mitől volt gyönyörű.
Hiszen nem volt ott semmi.
Vize ugyan tiszta volt
A partja viszont távoli, nehezen látható.

tetszett ez a tó nekem,
békésnek tűnt,, a nap sugarai táncoltak a habjain,,, ezer színben tündökölve ezáltal.

Mivel melegem volt már rendesen, gondoltam beleugrok,,  megmártózom
Mi történhet velem, hiszen jó úszó vagyok ??
Meg aztán mostanában úgy sem nagyon van mit veszítenem.

Lábam belemártottam, és a víz nagyon kellemes volt.
nem meleg, és nem túl hideg sem.
Vettem hát egy nagy lendületet és ugrottam egy fejest.

Szeretek a víz alatt úszni.
És valami elkezdett nagyon húzni a tó mélyére.
Egy olyan érzés féle.
Hogy kívánom, akarom, menni, menni kell.
És úsztam , úsztam egyre lejebb.
A levegőm sem akart fogyni, hát csak úsztam az átlátszó kék vízben.
Furcsa hangot hallottam.
A víz jól vezeti a hangot, ha nincs levegő a füledben.
De nem a fülemmel hallottam, hanem a bőrömmel.
Éreztem a zene rezgését.
Bizsergető, varázslatos zene volt ez.
Próbáltam rájönni, mi is ez,,,,,,
és hihetetlen,,,, de a madár éneke volt.
és a levegőm még mindig nem fogyott.
Tudtam hogy itt most valami különleges történik, csak azt nem tudtam micsoda.

Úsztam hát tovább , és nem gondolkodtam.
Ahogy egyre lejjebb jutottam, szétnéztem a tó fenekén.
Minden kicsi kavicsot külön külön lehetett látni.
Minden egyes vizinövényt,s  minden apró halat.
Egyszer csak felerősödött a rezgés,,, a tó éneke,,, a madár éneke.
Ösztönösen elkezdtem keresni a forrását.
A tó fenekén megláttam valami különlegeset.

Egy egyszerű, alig észrevehető kicsiny kagylót.
A rezgés, az ének belőle áradt.
Odanyúltam és gyengéden a kezembe vettem.
Hááááááááááát !

Isten bizony, ha nem árasztja ezt a különlegesen, bizsergető, éneket, én bizony észre nem veszem.
Ahogy tenyerembe vettem, csak annyit éreztem, hogy hirtelen abbamaradt az éneke.
Kellemes meleget árasztott.
Melegebb volt, mint a víz, mint a tó feneke.
De annyira egyszerű, annyira hétköznapi, ki szürke kagylócska volt, hogy ennél többet nem is nagyon lehetne róla elmondani

Zsebre tettem, és elindulta a felszín felé.
Csak most vettem észre, hogy bizony fogytán van a levegőm.
Igyekeztem minél előbb feljutni.

A különös élmény ellenére, öröm volt végre fejem kidugni a levegőre, és egy hatalmas levegővétellel megtölteni tüdőmet.
Fáradtan kimásztam a hajómra,, és édes csomagomról megfeledkezve, fáradtan terültem el a hajópadlón.

És ismét mély álomba merültem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése