.
tavasz volt
csak így egyszerűen tavasz
a tél már elhagyta a tájat, elment a Föld másik felére
a fák lassan virágba borultak és kezdett zöldellni a táj
a tavasz beköszöntével egyre hosszabbodtak a nappalok,
és lassan a levegő is már kellemesen meleg volt.
ezen a napon különösen erősen sütött a nap
jó volt a szabadban lenni
egy vékony kardigánban is jól éreztem magam
beültem a kocsiba és elindultam
magam sem tudtam merre visznek a kerekeim, csak mentem, mentem előre
közben elmélyültem gondolataimba, és élveztem a verőfényes napsütést
szeretek letekert ablakoknál, jó zene mellett autózni
megnyugtat, kikapcsol, ellazít
egyszer csak éreztem hogy megérkeztem
leparkoltam a kocsimmal, kiszálltam, és elindultam
el amerre vitt a gondolatom, amerre vitt a szívem
derűs mosollyal vettem tudomásul hogy szívem a tó partjára hozott.
szeretem a természetet
szeretem nézni
szeretem az illatát
a természet nem változik, mindig állandó
és közben mégis állandóan változik, mindig más
de a fák,a bokrok, az utak,örökre őrzik lábnyomainkat.
leültem a padra, és saját csendemben elkezdtem bámulni a tavat
valami megnyugtató hangulat uralkodott el rajtam
néztem a vizet, a napfényben szikrázó fodrozódó habokat
arra gondoltam olyan ez, mintha Csingiling varázsport szórt volna .
és még az sem lehetetlen hogy szórt
a túlsó parton a fák már bontogatták lombjaikat,, szép ez a frissen nyíló, üde csoda
ledőltem a padon, és megpróbáltam magamba szívni az illatokat
élveztem a napsütést
ez pont az az időszak amikor a levegő még nem túl meleg, és a nap sem süt túl erősen
amikor már nem fázol, de jólesik minden egyes csiklandozó napsugár
szinte itta testem magába a meleget
felnéztem az égre és nézegettem a felhőket
szeretem a felhőket
gyermekkoromban tanultam egy verset,
amiben egy kislány az égen úszó felhőkből egy mesevilágot látott és álmodott
máskor is szoktam ez eget fürkészni
mindig azt képzelem hogy üzenetet rejtenek a fellegek
próbálok képeket felfedezni benne
hol sikerül-hol nem
gyönyörű színei tudnak lenni az égnek
a kék a sárga a fehér a szürke a zöld ezer árnyalata, éjjel a csillagok vibrálása,
mintha megannyi titok őrzői volnának
egy kész mesevilág
most a világoskék ég a sárga napsütés a hófehér felhők festettek gyönyörű festményt a szemem elé
rögtön bele a szívembe
ahogy úsztak a felhők az égen, ahogy csillogott a fodrozódó víz a napfényben
egyszer csak éreztem hogy felemelkedek a padról
lelkem mintha lassú édes örvény húzná fel az égbe,
lassan , pörögve repültem egyre feljebb és feljebb
de ez a pörgés nem volt vad és sebes
olyan volt mint egy ringatás, nagyon kellemes
csodás forgás volt ez, szédítő és édes
két kezem a magasba nyújtva hagytam hogy száguldjak fel, fel, egyre feljebb
Ikaroszként szálltam a nap felé, de szárnyam nem égett,
egyszer csak a felhők közt találtam magam, és ott megállt a repülésem
vagyis már nem felfelé szálltam csak úsztam
úsztam a felhők közt
lubickolt, forgott a testem, mintha vízben lennék
egy varázslatos habbal teli medencében
ahogyan régen, gyermekkoromban a víz volt a lételemem
ahogyan sokszor azt érzem, hogy én a víznek születtem
hogy ott vagyok csak igazán szabad és könnyű,
mert minden irányban, egyforma erővel mozoghat a testem
és csak forogtam és élveztem a súlytalanságot, és úsztam
úsztam a felhőkkel a világ másik felé, egy jobb világba, és közelebb sokkal közelebb a Naphoz
a meleghez, az éltető új erőt adó élethez
a távolból egy különleges meleget éreztem
nem olyat mint a Napét, hanem mást, egy elmondhatatlan őrző meleget
elindultam az érzés felé, át a fellegeken az ismeretlen hívó szó felé
nem láttam semmit, behunytam a szemem, rábíztam magam az érzéseimre
és éreztem hogy közeledek, egyre inkább egyre jobban
míg csak oda nem értem
nem tudom hova
nem láttam és nem érinthettem
egy hatalmas felhő ölelésébe olvadtam bele
mint amikor az ember megérkezik valahová
valahová, ahová nem is indult el
valahová ahová hívták, és nem tudott ellenállni, csak ment és ment
és ahogy átölelt ez a felhő körbeölelt mint anyja a kisgyermeket
amikor fáradt, és szomorú és sír, és az anyja magához öleli
elzárja tőle a világot
a fényeket
a hangokat
semmi mást nem érez csak anyja szívverését
melegét
illatát
megbújtam ebben az ölelésben
elmúlt a fájdalmam
a szomorúságom
megkönnyebbült a testem a lelkem
olyan érzés kerített hatalmába mintha elaludtam volna
felhőszerelmem karjaimban mély álomba szunnyadtam
álmomból egy húzó erő ébresztett fel
elernyedt testem nem akart engedelmeskedni
szeretett volna tovább maradni ebben az álomban
de nem lehetett
az erő ami húzott nem volt fájdalmas , sem erőszakos,
csak gyengéden határozottan
húzott ki a felhő öleléséből
és zuhantam zuhantam, és pörögtem
és lehuppantam
vissza a padra
és jó volt
kellemesen, kipihenten ébredtem
lassan tértem csak magamhoz és még lasabban nyitottam ki szemem
csak biztatgattam magam, hogy nem kell kapkodni, nem sürget senki
nem szaladok sehová, nem kell gyorsan kinyitni
így feküdtem becsukott szemmel még egy darabig
élveztem az emléket
ahogyan élvezed életed megannyi szép emlékét, ha elmélkedel
arra gondoltam hogy erre a nagy szeretet adó ölelésre, az engem befogadó szeretetre
egy anyapótló apapótló , rám vigyázó érzésre vágytam egész életemben
itt őrzöm e lelkemben az erős kezek érintését
karok gyengéd ölelését
és tudtam éreztem hogy valahol nagyon messze
nagyon nagyon messze vár egy kar mely majd engem ölel
mely bezár,
elaltat
s míg alszom vigyáz majd rám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése