Katona Ági gondolatai mulandóak, a maradóknak .

2012. március 3., szombat

két hete a csőben

.
csak feküdtem a csőben
csendben
feszülten

próbáltam elővenni okosabb énem
ennél tágasabb helyeken is el tud fogni a fóbia
és most itt feküdtem egy csőben

tudtam hogy nem  nyithatom ki a szemem, mert akkor bepánikolok
azt is tudtam
hogy nem nyomhatom meg a pánikgombot, mert akkor nem lesz meg az eredmény
és nem tudom meg a bajom
azt is pontosan tudtam hogy ebben a fél órában álmodoznom kell
hogy eltereljem  minden ostoba gondolatom

nem akartam a szerelmedről álmodozni
azt megkapom minden nap, minek álmodozni róla

imádkoztam kicsit, de hamar abbahagytam,
mert ugyan szoktam,
de ebben az állapotban méltatlannak gondoltam a könyörgést
ugyan mivel érdemelném én ki Isten segítségét

tovább gondolkodtam

tudtam hogy nem szabad kinyitnom a szemem ,
mert akkor cirka 10 centire lesz tőlem a plafon és hamar rá fogok jönni arra , amit amúgy is tudok,
hogy egy alagútban vagyok
az elme csodálatos, és tudtam hogy használnom kell

próbáltam a történetem szálait szövögetni
de nem voltam képes rá

bár méltatlannak éreztem magam rá, de mégis imádkozni akartam.
nem kegyelmet kérni
nem a gyerekeimre hivatkozni
csak úgy
mint ember
ha
egyáltalán
léteztek jó dolgok amiket tettem
de nem az a fajta ember vagyok, aki bármi jó cselekedetéért jutalmat vár
ígérni sem akartam, tehát ismét elvetettem az imát

mégis mire gondoljak ?

ez a hosszú gondolatáradat is csak pár percet vett el a több mint fél órából, amit ezen a zajos szűk helyen kell töltenem.

elkezdtek a könnyeim lassan csorogni az arcomon
forró könnyek a meleg arcomon
és csak ömlöttek csendesen hangtalan
zokogás és sírás nélkül
patakokban
nem önsajnálatból
és talán nem is félelemből
csak úgy
a fáradtságtól
talán,,,,,

tudtam hogy nem kezdhetek el sírni, mert akkor eldugul az orrom, és feldagad az arcom is.
és itt, most nem lehet orrot fújni
hiszen megmozdulni sem szabad

egyszer csak azt vettem észre hogy nem zavarnak a zajok
amitől annyira féltik az embert, pont az nem zavart

a szemem nem mertem kinyitni továbbra sem

álmodni akartam
elkezdtem félni attól hogy mi van ha rám jön a roham
ha meg kell mozdulnom, akár csak egy kicsit is
elkezdett viszketni az orrom, feszülni a fenekem, húzódni a kezem
szóval minden zavaró ami miatt igazán meg kéne mozdulni
hogy odébb tegyem, megvakarjam megigazítsam
még fintorogni sem mertem
ezt nem hiszem el

nem volt mostanában olyan hogy fél óráig ne jöjjön a zsibbadás
mit fél órát,, 5 percet sem hagyott a nyavalyás 
és mi van ha elkezd zavarni a kezemből kilógó cső
a végén kiderült hogy nem is lógott ki a kezemből cső, csak egy szurit kaptam oda

és ez a mozdulatlanság

eszeveszetten kezdtem keresni azt a gondolatot amivel elfoglalhatom magam
elkezdtem kipipálni a lehetőségeket

-Rád nem akartam... nem szerettem volna ha szenvedéseimnek ennyire részese lennél
Rólad minek álmodozni, hiszen itt vagy

-Istent sem akartam belevenni.... ha akar segítsen alanyi jogon, ha nem, hát így jártam

-Rá sem akartam gondolni.

amíg vágyaim voltak irányába, amíg hiányzott, lett volna értelme,, most már minek
már nem képzelek el helyzeteket, sem történeteket,,
azt hiszem ha lennének sem tudnék már vele mit kezdeni
az ember belseje is változik néha
ha nehezen is

-macikám nem jött
hiába hívtam nem jött

de nekem nagyon kellettek a gondolatok

aztán arra gondoltam hogy mi lenne ha hívnám őket
talán tudnának okosat mondani
miért is ne ?

és hívtam
és mormoltam a két nevet
és olyan dallamosan csengett a fülemben, hogy szinte életre kelt
és újra meg újra, szinte már daloltam
vagy szavaltam,
éreztem hogy megnyugszik tőle a lelkem

Vircina és Galyóca,
Vircina és Gaylóca,
Vircina és Galyóca
vigyétek lelkem
vigyétek szárnyalni
szenvedő testem

hát ez nem zene ????
és elmondtam újra
meg újra
a végén már szinte énekeltem

éreztem ahogyan elindult útjára  hívó szóra a lelkem

száguldott erdőn át , s réteken,
folyók fölött , s völgyeken

egy tisztás szélén állt meg
ott voltak, mindketten
de nem is ketten, sokan

szemem rögtön azt kereste akit nem látott volna szívesen
de nem volt
nem volt sehol

nevetgéltek, táncoltak
virágkoszorúkat fontak

várták a közeledő tavaszt
hogy honnan volt itt már virág ?

én is ezt kérdeztem volna,
de mielőtt szólásra nyílt a szám körülnéztem
itt a fákon már lombok voltak, a réten  nyíltak a virágok
és csak akkor jöttem rá hogy meleg van
kellemes meleg
csiklandozó
bódító
vágyott és óhajtott meleg
napsütés
tánc és zene

és akkor észre vettek

mindketten
setén sután
felém jöttek
rögtön felismertek

szép mosollyal köszöntöttek
ez a legszebb köszöntés
nem tudsz rá válaszolni
csak egyféleképp
mosollyal

ahogy megálltak észre vettem hogy Galyóca dugdos a háta mögött valamit
nem mertem én kérdezni semmit
nem hogy kérdezni, levegőt sem nagyon mertem venni

azt hittem ha megmozdulok elillan az egész mint egy röpke álom és akkor ott találom magam ismét a csőben

szégyenlősen elővette a kicsiny kezében illatozó aprócska csokrot

ibolya
tessék
a tiéd

emlékszel az ibolyádra ?
a tavaszra
a versre
a nyárra ?

itt már nyílik
lassan már el is nyílik

Te most elénk jöttél, ide ahol még nem kellene lenned, a jövőbe

 neked most szükséged van erre a csokor ibolyára
mely a reményt mutatja számodra
a jövőt, ami igen is vár rád

tudnod kell hogy jól fogsz kijönni a történetből
tudnod kell, hogy soha nem hagyunk magadra
de mindennek megvan a maga helye és a maga értelme a világban

neked most ott kell lenned
most ezeken át kell menned,
mert tanulnod kell belőle
mert le kell győznöd a betegséget
meg kell mutatnod az erődet
és csak akkor tudod meg az igazi értelmét ha már túl vagy rajta

de soha ne hidd hogy nem vagyunk veled

ott vagyunk mindenpillanatban

menj vissza
és légy nagyon erős
szükséged lesz az erődre

mi itt várunk rád ezen a napsütéses réten
itt, a többiekkel együtt, azokkal is akiket már ismersz,
és azokkal akikkel csak ezután ismerkedsz meg

van jövőd, van tavaszod és lesz nyarad
de csak akkor lehetsz itt ha most elviszed ezt a mosolyt
és vidd ezt a pár szál ibolyát is magaddal

ha visszamentél csak egyetlen egyre gondolj !
Ide kell érned, mert mi itt várunk majd rád !

de ez csak a jövő
a jövő
a jövő
és dolgoznod kell érte keményen

abbamaradt a fülsiketítő, idegtépő kattogás
az asztal kigurult a gépből és lassan leerszekedett
felsegítettek, és kedvesen megkérdezték :

jól van ?
minden rendben ?
nem zavarta a zaj ?
segíthetünk ?

csak zavarodottan néztem rájuk, de azt hiszem Ők ehhez pontosan hozzá voltak szokva.

és abban a pillanatban ahogy lábra segítettek, belenyilalt a görcs a lábamba
kértem két percet amíg elmúlik
hiszen mi már annyira össze vagyunk szokva
a görcseim és én
hogy pontosan tudjuk hogyan jön, meddig tart

csak az orvosok nem tudják

és akkor döbbentem rá, hogy az elmúlt több mint fél órában egyetlen egy sem kínozott
így tudtam mozdulatlanul feküdni több mint fél órán át.
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése