Maci és az üvegfal

Az udvaron ültem egy kövön. A langyos eső, szelíden pergett arcomon. Meleg-hűvös, kellemes nyári fürdő, agyontaposott lelkemnek. Térdemen könyökölve, államat kezeimbe fektetve , csak néztem ki unottan a 2 lukon, amit szememnek mondanak. Néztem a távoli semmibe. 
Örültem hogy nem kell azon gondolkodnom, hogy ennyire sírok, vagy csak az esőt hagyom gravitációs útján haladni. Annyira döbbenetesen üres volt a szívem, hogy gondolkodni sem tudtam azon, hogy van-e bajom. Akarom-e tudni ha van? Nem éreztem már sem fájdalmat, sem csalódottságot, sem bánatot. Legfeljebb értetlenséget. Megvannak a határaink, ameddig tehetünk saját életünk történéseiért, azután már csak a sorsra és a másikra bízhatjuk jövőnket. Pont ebben a feladom-megadom-melankólikus állapotban voltam. Minden kezemben lévő lehetséges kártyámat kijátszva, lehúzva redőnyöket, bezárva fiókokat.
Néztem a távoli semmit. Csupán az volt volt gyanús, hogy nem esett az eső annyira, amennyire sós volt már, a blúzom. A távoli merengésemben, egyszer csak feltűnt egy barna gombóc. És közeledett. Gurulva, mászva, ugrálva, félvidám bolondan. Menetrendszerű medve megérkezett. Előttem egy méterrel azonban megtorpant. Fura volt az egész. Kinyújtotta apró kezecskéjét, mint aki meg akar ölelni. Ölelj, hát, más sem hiányzik. Apró, barna , megnyugtató ölelés. Mindig jól jön ! Hiszen ölelés kuponom is van már :-) Kinyújtottam én is kezem, és félig felállva hajoltam előre. Akkorát koppantam, hogy visszazuhantam. Nem értettem. Újra felálltam, és kicsit óvatosabban közeledtem Macim felé. Újra beleütköztem valamibe. De hát látni nem lehetett. Gyanakodva kezdtem tapogatózni. És valóban egy fal volt előttem. Egy sima, átlátszó, igen tiszta, de határozottan kemény műanyag fal. Maci a túlsó felén mutogatott, én ezen a felén. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy bizony ebből, nem lesz ölelés. Bármennyire is szeretném, bármennyire is jól esne,, bármennyire is vonz, az én imádott medvém. Egy karnyújtásniyra tőlem,,, még egy méter sem. Még köpni sem nehéz ekkorát,, de mégsem érhetem el. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ,, nekem is ez jutott rögtön az eszembe !! Ami most neked ! Hogy átugram, megkerülöm, megmászom. Most már mindegy,, akarom,, ölelni akarom,, most már itt van, most már látom. Emlékszem milyen jó is volt a karjaiban, a karjaimban ! Érzetem az ellenállhatatlan vonzást. Amint ezen agyaltam, nézve,, keresve a plexi széleit egyszer csak furcsa mozgásra lettem figyelmes a túloldalon. Egy sereg furcsa szerzet mászott elő a bokrokból. Érdekesek voltak, kedvesek,, szépek,,, de nem tudom kik,,, mik. Maci is felfigyelt rájuk. Tündérek voltak, vagy angyalok, vagy csak az erdő furcsa teremtményei ??? Mindenesetre annyira elragadták maci figyelmét, hogy egy kis idő múltán jól láthatóan már nem foglalkozott velem. Az előbb még kapálózott, ő is át akart mászni hozzám a falon,, de már nem figyelt. Hátat fordított, és elkezdett szaladni, a régi -új barátok felé. Még sose láttam őket,,, talán maci sem, mégis olyan örömmel üdvözölték egymást, hogy rólam teljesen megfeledkezett. Kiabáltam, vertem a falat, ordítottam,, de nem figyeltek már rám. Szerettem volna átrepülni azon a falon,, csak tehessek már valamit azért az ölelésért. De nem ment. Összetörve fordítottam hátat,, nehéz volt még a látványt is elviselni, hogyan lettem érdekes, fontos-ból semmi egy pillanat alatt. Elindultam , gondoltam nekem már úgy is mindegy. Szárnyaim úgy sincsenek. Ahogy léptem kettőt, a földön, valami nagyon érdekeset vettem észre. Lábaimmal elkezdtem lerugdosni a földet, és egy létrát találtam. Egy hatalmasan hosszú, falmászó létrát. Első reakciómként megörültem neki. Talán fel is kurjantottam. Mielőtt felemeltem, hogy hasznát is vegyem visszanéztem a túloldalra. De ott nem volt már senki. Sem medve, sem tündérek, sem senki. Messze távolból hangos kacaj, viháncolás hallatszott, körvonalazódva pár bolond táncoló kontúrjaival. Nevetésükből éles, gúnyos, bántó hangulat áradt. A győzelemittas sereg kacaja. Visszafordultam ,, és elindultam haza. Arra gondoltam hogy mások fájdalmának árnyékában, lehet még nagyobb öröm a tánc. Csak talán azt nem tudják, hogy esőtől, könnytől áztatott ruhára lehet ugyan még egy vödör vizet ráönteni, de csak a nyakonöntött tudja, mennyi abból a só, és mennyi a víz.