.
Lassan baktattunk macival fel a hegyre haza.
Nem tudom mi a csuda ütött belém hogy gyalog mentem és lenn hagytam a kocsit.
Talán a sok esős nap után jól esett ez a langyos száraz, meleg.
A kedvem is jó volt,, örültem a békességnek, és arra gondoltam most az egyszer kivételesen, és miért is ne.
Szóval baktattunk, és szívtuk az illatos hegyi levegőt, amikor valami különleges zajra lettünk figyelmesek.
Egyértelműen valaki, vagy valami fetrengett, hancúrozott a bokrok mögött, alatt.
Összenéztünk és pillantásunkban benne volt hogy ezt bizony meg kell néznünk.
Kíváncsi természetünk hajtott az ismeretlen neszezés felé.
Léptünk, hajoltunk, lestünk, lestünk lestünk és kuporodtunk.
A bokrok mögött egy hatalmasan óriási , és még annál is nagyobb kígyót vettünk észre.
Körbe körbe tekeredett, amitől még hatalmasabbnak látszott, de mozgása egyre lassult és már vergődésbe csapott át.
A szája mögötti szakaszon egy természetellenesen hatalmas kidudorodás látszott.
Bőrén át is kivehető volt a hosszú lábak kesze kuszasága.
Megdermedtünk, nem tudtuk hogy mit kellene tenni.
Egyáltalán kell-e ?
van-e közünk hozzá ?
És kinek szurkoljunk egyáltalán ?
A kígyónak vagy áldozatának ??
Ismertük márt ezt a kígyót.
Én csak sárkánynak hívtam.
Öreg jószág volt, az erdő királya.
Valóban hatalmas. Sok méter hosszú, és legalább fél méter széles helyenként.
Láttuk már nyulat elkapni, meg rókát is,, és még sok apróbb-nagyobb állatot.
Egyszer engem is megtámadott.
Régen volt.
Sok éve.
Az erdőn sétáltam át. Egy darabig csak követett,, a bokrok alján csendesen lesett,, aztán dobott magán egy hatalmasat és elkapott.
Lábamnál fogva a földre rántott.
És csak szorított, és szorított.
Úgy éreztem hogy ki akarja szorítani belőlem a lelket.
Azt hittem életem utolsó pillanatát élem.
De aztán váratlanul elengedett.
Mai napig sem tudom hogy megsajnált, vagy nem voltam számára elég érdekes, vagy ízletes.
Kétségtelenül tiszteletet parancsoló jelenség volt.
Érdekes viszont, hogy soha többé nem támadt rám.
Fenyegetően kőrözött a környező bokrokban, ha az erdőn át mentem,, de nem támadott meg.
Pedig ha őszinte akarok lenni, simán megölhetett volna.
Még egy szorítás és végem.
De valahogy az évek során megszoktuk egymást, és mint az erdő részei éltünk egymás mellett.
Én már egyáltalán nem féltem tőle, Ő pedig nem foglalkozott velem.
Más zsákmányok után sziszegett.
Na hát ez a rettenetes sárkány kígyó feküdt most előttem.
Kiszolgáltatva, vergődve, szenvedve.
Zsákmányával a torkában, tehetetlenül.
Nyilván valóan nem neki való falat volt.
Mondhatnám ezt kicsit benézte.
Mohó volt, éhes és nyilván valóan nem tudott a csábításnak ellen állni.
Macival csak álltunk és még mindig a kérdéssel a szívünkben ,, hogy segítsünk-e csak bámultunk.
A sárkány mozgása lassan abba maradt.
Érdekes tekintettel nézett bele egy pillanatra bele a szemembe.
Nem is tudom mit olvastam ki abból a tekintetből.
Talán azt hogy :
amíg ettem akkor is finom volt,,,, még ha most bele is halok
volt benne szomorúság, szenvedés, boldogság,,, csak épp megbánás nem
egy utolsót vergődött még, aztán kimúlt
már nem mozdult, nem lélegzett, szeme becsukódott
ebben a pillanatban megmozdult benne áldozata
mintha életre kelt volna ,, mozgott, vergődött, ficánkolt
a kígyó hatalmas szája elkezdett kinyílni, és lassan előbukkant egy állat feje
mintha a kígyó elkezdte volna kiöklendezni félájult, félhalott állapotában
egy őzgida volt
fiatal, zsenge gida
valahogy az ő szemében sem volt élet
hogy a kígyó öklendezte-e ki, vagy a gida vergődte ki magát az nem volt világos, de egyszer csak kinn volt
halottnak tűnt
nem mozdult sem ő, sem a kígyó
élettelen testük furcsa kontrasztként feküdt egymás mellett
az öreg, tapasztalt , és bölcsnek gondolt kígyó, és mellette a zsenge , életre vágyó test
szomorú látvány volt
még pár percig álltunk ott
talán még egy könnycsepp is legördült az arcomon
ránéztem Macira, és az ő arcán is szomorúság ült
megfogtam a kezecskéjét :
- menjünk,,, szóltam neki
és elindultunk ,, otthagyva a bizarr jelenetet
egyszer csak Maci szólalt meg csendben.
- én ezt nem értem. A gida még csak hagyján. Fiatal volt és tapasztalatlan. Figyelmetlen és óvatlan. Na de egy ilyen öreg kígyó ??
Tudhatta hogy túl nagy falat ez egy kígyónak.
Nem értem. Miért nem keresett hozzá illő falatot. Egy nyulat, pockot, vagy valamit.
- Tudod Maci én sem értem, de valahol mégis. Abban a pillanatban amikor elkapta, amikor övé lett olyan boldogság töltötte el, hogy amellett a halál, a veszteség lehetősége eltörpült.
Amíg ízlelte a fiatal húst, addig boldog volt.
És ebben a boldogságban eszébe sem jutott hogy a történet végén elkerülhetetlenül, és mindketten meghalnak .
Áldozat
Mindkettő áldozat
De az biztos hogy sárkány boldogan halt meg
És hogy a Gida ???
na látod ,, ez jó kérdés,, hogy a Gidának miért is kellett meghalnia, amikor oly fiatal, oly szép és kecses volt.
Annyi szép dolog várhatott volna még rá.
De hát ez nem a mi dolgunk.
Nem is kell foglalkoznunk vele.
Tudod mióta egyszer engem is elkapott igyekeztem távol tartani tőle magam.
Csak véletlenül láttam, ha elém keveredett.
Most is véletlenül láttuk meg.
Hagyjuk a természetet dolgozni, ahogyan kell.
Miközben ezt elmondtam lassan haza is értünk.
Bementünk a lakásba.
Becsuktuk az ajtót, és azt hiszem ezzel a mozdulattal el is felejtettük a sárkány és a Gida esetét.
.
KATONA ÁGI GONDOLATAI
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: annak akinek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: annak akinek. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. június 1., szombat
2012. május 15., kedd
Az elveszettnek hitt történet : A Tenger
2010.04.29
.
nincs történet, melyet író meg ne írt volna,,,
melyet költő versbe ne foglalt volna
kitalálni már nem lehet semmi újat
és talán nem is érdemes
de a legszebb pillanatokat nem megálmodni,
elképzelni, vagy elolvasni kell,,
AZOKAT ÁT KELL ÉLNI
A tengerparton ültem,játszottam a homokkal . A nap forrón tűzött,és ahogy néztem a távolba a messzi semmibe,egyszer csak megláttam valami érdekeset .
Hirtelen megállt a kezem, a mozdulataim lelassultak, a homok lassan csorgott ki az ujjaim közt,és én megbabonázva bámultam a tengert .
Lassan felálltam és lebilincselve néztem az elém táruló csodát .A Nap aranyló sugarai játszottak a fodrozódó hullámokon,,ezernyi fényes, csillámló, szikrázó habot varázsolva a máskor kék és zöld, vagy épp fehér hullámokból !
Szikrázott a látótér és hirtelen a semmiből, mintha ezer apró kéz nyúlna felém,,,,hívott,,vonzott,, megállíthatatlanul, visszatarthatatlanul a TENGER
A habok közt tündérek táncoltak,,, kacagtak,nevettek, csilingeltek a kezüket nyújtották,,,és ellentmondást nem tűrő varázserővel , megragadva a kezem , húztak maguk közé !
Nem tehettem mást, hajóra szálltam és mentem !
Ingatag, hullámzó ,,de varázslatos,,,ismeretlen gyönyört adó,,,és még több ismeretlent ígérő tenger !
Minden amit eddig csak filmekben láttam megelevenedett előttem ! A kristály tiszta víz,,,az ezer színben pompázó ,,egzotikus állatok és növények !
Azt sem tudtam hogy létezik ennyi szín,,,és ennyi varázslat !
A hajó szélére feküdtem,,,kihajoltam a víz fölé,,arcomat simogatták a hullámok,,éreztem a sós víz illatát,,,láttam a tenger fenekét és ezer csodáját !
A tenger csodaszép !
Bár jártam már minden felé,,ültem tavak partján, fürödtem hatalmas folyókban,, sebes patak zúgó vizében ! Annak a varázsa is megvan,,,,,,de tengeren,,, tengeren most jártam először !
És elhagyva a biztonságos partot,,csak mentem, mentem egyre beljebb a tengerben,,felfedezve egyre több csodát .
Ahogy fejem ismét a víz fölé hajtottam, hogy gyönyörködjem benne,,elveszítve éberségem,, egyszer csak egy döccenésre riadtam .
Nem figyeltem, nem vettem észre a közeledő felhőket,,a tenger vészjósló morajlását,,, sem a zátonyokat,, a millió veszélyt ami rám leselkedett !
A hirtelen támadt vihar egy zátonyra sodorta hajómat,,,az kilyukadt és pillanatok alatt elsűlyedt .
Belekapaszkodtam a hajó roncsába,,,és tutajként használva vergődtem rajta .
Szívemben a nemrég szerzett gyönyörű emlékekkel , nem tudtam elkeseredni,, teljes hittel és bizalommal, ültem a roncson és vártam a megmenekülésemet .
Lassan elmúlt egy nap,, messze sodródtam a zátonytól, messze a tenger szépségeitől, a koralloktól, a színes növény és állatvilágtól ,, a tengeri paradicsomtól .
Elvarázsolt lelkem lassan kezdett felébredni kábulatából .
Fáztam,,éhes és szomjas voltam .
Már két napja vergődtem a vízen,,élelem és innivaló nélkül .
A szomjúság kezdett kínzó fájdalomként jelentkezni .
Az élet furcsa paradoxonja ! Alattam a víz,,,, a rengeteg víz,,,,,de sós,,,,de rengeteg és én szomjan fogok halni !
Tudtam hogy nem ihatok belőle ! Tudtam, ha megteszem, az megöl,,,az ember nem ihat sós vizet !
A tenger ami nemrég még csalogatott, hívogatott,, csodáival kecsegtetett,elkápráztatott,,,
A halálomat okozó ellenségem lett,,, persze csak akkor ha nem nem tudom hol a határ,, csak akkor ha iszom belőle !
Múltak az órák,,, a harmadik napon már nem voltam magamnál,,,kicserepesedett a szám a szomjúságtól,a kiszáradástól,,elvesztettem az eszméletem !
Gondoltam hogy a vesém már nem bírja sokáig !
Sírtam és akkor elkezdtem álmokat látni !
Ismét megjelentek a tündérek,,,, táncoltak ,énekeltek,,de már nem hívtak ! kinevettek ! Kinevettek az ostobaságomért a hiszékenységemért !
Cirógattak,,, kikacagtak,,incselkedtek......
Próbáltam őket elkergetni, de nem mentek......................
Aztán ismét magamhoz tértem . Tudtam, ha nem iszok hamarosan kómába esek,,,,lehajoltam a víz fölé,,,tenyeremet a vízbe merítettem,,,,,
Életemben nem vágytam jobban , soha semmire ,,,reszkettem a vízért,,,,,ha meghalok tőle,, ha most ebben a pillanatban is halok meg,, azt sem bánom,,,legalább boldogan, a számban a vízzel halok meg !!!!!!!!!!!!
A számhoz emeltem a kezem,,és,,,,,,,,,,,,,,,a víz kifolyt az ujjaim közt !
megpróbáltam újra,, meg újra,, de nem sikerült,,,,,kifolyt,,, nem maradt meg a kezemben !!!!!!!!!
Már épp arra gondoltam, hogy beugrok a vízbe végső elkeseredésemben,,,,,,,,,,,,,,
És amúgy imádok úszni,,,aki ismer mindenki tudja, milyen jó úszó vagyok,,,,,úsztam már medencében,,, tóban, folyóban,,,,, csak még tengerben nem !
Hosszú percekig kibírom levegő nélkül,, tovább mint mások,,és a különleges fajsúlyom,,,,és a sós víz,és és és
És akkor újra elájultam !
Mikor magamhoz tértem csodálkozva vettem észre a látóhatáron a partot ! Ismerős táj,, a hegyek a part körvonalai,,, a csobogó édes vízű folyó,,,,
És lenéztem a tengerre ! Újult erővel tört rám a vágy ,,, a leküzdhetetlen vágy ! Mit nekem a part, az édes víz,,, nekem a tenger kell ! Milyen egy hatalmas erő lakozik benne, amitől még most is vonz ??
És ismét belemerítettem a kezem a vízbe,,, feladva mindent,, az életet, a reményt , a boldogságot ............
Újra elájultam !
Amikor észhez tértem a parton feküdtem !
A nap tűzött rám,, de a folyóparton ébredtem ! Annyi erőm volt hogy fölé hajoljak,igyak pár kortyot és elaludtam ! Este a hűvös levegőben ébredtem ! Kezdett visszatérni belém az élet !
A dagály a partra dobhatott, A tenger már visszahúzódott,,,békésen hullámzott,,, mintha mi sem történt volna !
Hát persze,, a tenger életében nem is történt semmi !
Csak járta a szokásos útját,,,őt egyedül a hold irányítja, befolyásolja,,, a hátán viselt földi halandók vergődése nem hagy rajta nyomot ! Esetleg egy-két hajóroncs a fenekén !
Most ülök a folyóparton,,, hallgatom az egyenletes,, megszokott zúgását,,,örülök, hogy itt csordogál mellettem,,és életet ad édes vizével !
Átkarolva a lábamat ülök a homokban,,,és nézem a messzi tengert ! A tengert, ami majdnem elragadott,, mejdnem elvette az életem !
De hát én tehetek róla, miért engedtem a csábításnak, miért szálltam a tengerre ! nem volt kötelező !
Elgondolkodtam, rajta, hogy itt hagytam a biztonságos partot,,kockára téve minden szépet jót amit eddig megszereztem,,,,elvesztettem a fejem a tenger vonzásában ,a tündérek karjában olyan dolgokat műveltem amit józanul sose tettem volna ! Elvesztettem a józanságomat, az önkontrollomat, az éberségemet ! És kockára tettem a legértékesebbet az életemet !
DE MÉGSEM BÁNOM,,, MERT ÉN LEGALÁBB LÁTTAM ÉS MEGÉRINTETTEM A TENGERT !
Itt vagyok az emlékeimmel,,és nézem a távoli tengert !
Hajók úsznak rajta ! Vitorlájuk feszül a szélben,,,szelik a habokat,,, csodálatos látvány ! Mit csinálnak jobban mint én ! Hogyan tudják így uralni a tengert ??
Kudarcot vallottam ,,,,,az én vitorlám elszakadt,,, léket kaptam,,,elsűlyedt a hajóm és majdnem meghaltam !
Őket nézve, mégis a Petőfi híres sorai jutnak eszembe:
Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!
A parton ülve,, meggyógyulva örülve az életnek,,utolsó gondolataim a következők :
Kijövök néha a partra,,, nézem a csodálatos tengert,,elmélázok,, visszaemlékszem a szép dolgokra amiket láttam ! Vajon,,, valaha egyszer a dagály elhozza-e idáig a vizet ????
Hűvös hullámai,simogatják-e még a lábamat,,, ??,,,és ha elalszom a parton,, elér-e a dagály.....magával sodor-e még egyszer a víz ??
És bár az eszem azt súgja üljek távolabb,,,üljek jó messze,,,de mégis,,,ki tudja miért,,, mindezek ellenére,, ha nem is szállok hajóra,,,de minden alkalommal amikor kilátogatok ide,,,,, a part közelében maradok,,, a dagályra bízva a történetet....
Hogy miért,,,ezt talán csak a tündérek tudnák megmondani !!!
.
nincs történet, melyet író meg ne írt volna,,,
melyet költő versbe ne foglalt volna
kitalálni már nem lehet semmi újat
és talán nem is érdemes
de a legszebb pillanatokat nem megálmodni,
elképzelni, vagy elolvasni kell,,
AZOKAT ÁT KELL ÉLNI
A tengerparton ültem,játszottam a homokkal . A nap forrón tűzött,és ahogy néztem a távolba a messzi semmibe,egyszer csak megláttam valami érdekeset .
Hirtelen megállt a kezem, a mozdulataim lelassultak, a homok lassan csorgott ki az ujjaim közt,és én megbabonázva bámultam a tengert .
Lassan felálltam és lebilincselve néztem az elém táruló csodát .A Nap aranyló sugarai játszottak a fodrozódó hullámokon,,ezernyi fényes, csillámló, szikrázó habot varázsolva a máskor kék és zöld, vagy épp fehér hullámokból !
Szikrázott a látótér és hirtelen a semmiből, mintha ezer apró kéz nyúlna felém,,,,hívott,,vonzott,, megállíthatatlanul, visszatarthatatlanul a TENGER
A habok közt tündérek táncoltak,,, kacagtak,nevettek, csilingeltek a kezüket nyújtották,,,és ellentmondást nem tűrő varázserővel , megragadva a kezem , húztak maguk közé !
Nem tehettem mást, hajóra szálltam és mentem !
Ingatag, hullámzó ,,de varázslatos,,,ismeretlen gyönyört adó,,,és még több ismeretlent ígérő tenger !
Minden amit eddig csak filmekben láttam megelevenedett előttem ! A kristály tiszta víz,,,az ezer színben pompázó ,,egzotikus állatok és növények !
Azt sem tudtam hogy létezik ennyi szín,,,és ennyi varázslat !
A hajó szélére feküdtem,,,kihajoltam a víz fölé,,arcomat simogatták a hullámok,,éreztem a sós víz illatát,,,láttam a tenger fenekét és ezer csodáját !
A tenger csodaszép !
A tenger csodazöld és tündérkék
haragosan fodrozódó,,
majd átlátszóan kristálytiszta,
ámde mindig sós vize!
A látvány lenyűgözött ! lebilincselt, magával ragadott,,és én nem bántam, kicsit sem !Bár jártam már minden felé,,ültem tavak partján, fürödtem hatalmas folyókban,, sebes patak zúgó vizében ! Annak a varázsa is megvan,,,,,,de tengeren,,, tengeren most jártam először !
És elhagyva a biztonságos partot,,csak mentem, mentem egyre beljebb a tengerben,,felfedezve egyre több csodát .
Ahogy fejem ismét a víz fölé hajtottam, hogy gyönyörködjem benne,,elveszítve éberségem,, egyszer csak egy döccenésre riadtam .
Nem figyeltem, nem vettem észre a közeledő felhőket,,a tenger vészjósló morajlását,,, sem a zátonyokat,, a millió veszélyt ami rám leselkedett !
A hirtelen támadt vihar egy zátonyra sodorta hajómat,,,az kilyukadt és pillanatok alatt elsűlyedt .
Belekapaszkodtam a hajó roncsába,,,és tutajként használva vergődtem rajta .
Szívemben a nemrég szerzett gyönyörű emlékekkel , nem tudtam elkeseredni,, teljes hittel és bizalommal, ültem a roncson és vártam a megmenekülésemet .
Lassan elmúlt egy nap,, messze sodródtam a zátonytól, messze a tenger szépségeitől, a koralloktól, a színes növény és állatvilágtól ,, a tengeri paradicsomtól .
Elvarázsolt lelkem lassan kezdett felébredni kábulatából .
Fáztam,,éhes és szomjas voltam .
Már két napja vergődtem a vízen,,élelem és innivaló nélkül .
A szomjúság kezdett kínzó fájdalomként jelentkezni .
Az élet furcsa paradoxonja ! Alattam a víz,,,, a rengeteg víz,,,,,de sós,,,,de rengeteg és én szomjan fogok halni !
Tudtam hogy nem ihatok belőle ! Tudtam, ha megteszem, az megöl,,,az ember nem ihat sós vizet !
A tenger ami nemrég még csalogatott, hívogatott,, csodáival kecsegtetett,elkápráztatott,,,
A halálomat okozó ellenségem lett,,, persze csak akkor ha nem nem tudom hol a határ,, csak akkor ha iszom belőle !
Múltak az órák,,, a harmadik napon már nem voltam magamnál,,,kicserepesedett a szám a szomjúságtól,a kiszáradástól,,elvesztettem az eszméletem !
Gondoltam hogy a vesém már nem bírja sokáig !
Sírtam és akkor elkezdtem álmokat látni !
Ismét megjelentek a tündérek,,,, táncoltak ,énekeltek,,de már nem hívtak ! kinevettek ! Kinevettek az ostobaságomért a hiszékenységemért !
Cirógattak,,, kikacagtak,,incselkedtek......
Próbáltam őket elkergetni, de nem mentek......................
Aztán ismét magamhoz tértem . Tudtam, ha nem iszok hamarosan kómába esek,,,,lehajoltam a víz fölé,,,tenyeremet a vízbe merítettem,,,,,
Életemben nem vágytam jobban , soha semmire ,,,reszkettem a vízért,,,,,ha meghalok tőle,, ha most ebben a pillanatban is halok meg,, azt sem bánom,,,legalább boldogan, a számban a vízzel halok meg !!!!!!!!!!!!
A számhoz emeltem a kezem,,és,,,,,,,,,,,,,,,a víz kifolyt az ujjaim közt !
megpróbáltam újra,, meg újra,, de nem sikerült,,,,,kifolyt,,, nem maradt meg a kezemben !!!!!!!!!
Már épp arra gondoltam, hogy beugrok a vízbe végső elkeseredésemben,,,,,,,,,,,,,,
És amúgy imádok úszni,,,aki ismer mindenki tudja, milyen jó úszó vagyok,,,,,úsztam már medencében,,, tóban, folyóban,,,,, csak még tengerben nem !
Hosszú percekig kibírom levegő nélkül,, tovább mint mások,,és a különleges fajsúlyom,,,,és a sós víz,és és és
És akkor újra elájultam !
Mikor magamhoz tértem csodálkozva vettem észre a látóhatáron a partot ! Ismerős táj,, a hegyek a part körvonalai,,, a csobogó édes vízű folyó,,,,
És lenéztem a tengerre ! Újult erővel tört rám a vágy ,,, a leküzdhetetlen vágy ! Mit nekem a part, az édes víz,,, nekem a tenger kell ! Milyen egy hatalmas erő lakozik benne, amitől még most is vonz ??
És ismét belemerítettem a kezem a vízbe,,, feladva mindent,, az életet, a reményt , a boldogságot ............
Újra elájultam !
Amikor észhez tértem a parton feküdtem !
A nap tűzött rám,, de a folyóparton ébredtem ! Annyi erőm volt hogy fölé hajoljak,igyak pár kortyot és elaludtam ! Este a hűvös levegőben ébredtem ! Kezdett visszatérni belém az élet !
A dagály a partra dobhatott, A tenger már visszahúzódott,,,békésen hullámzott,,, mintha mi sem történt volna !
Hát persze,, a tenger életében nem is történt semmi !
Csak járta a szokásos útját,,,őt egyedül a hold irányítja, befolyásolja,,, a hátán viselt földi halandók vergődése nem hagy rajta nyomot ! Esetleg egy-két hajóroncs a fenekén !
Most ülök a folyóparton,,, hallgatom az egyenletes,, megszokott zúgását,,,örülök, hogy itt csordogál mellettem,,és életet ad édes vizével !
Átkarolva a lábamat ülök a homokban,,,és nézem a messzi tengert ! A tengert, ami majdnem elragadott,, mejdnem elvette az életem !
De hát én tehetek róla, miért engedtem a csábításnak, miért szálltam a tengerre ! nem volt kötelező !
Elgondolkodtam, rajta, hogy itt hagytam a biztonságos partot,,kockára téve minden szépet jót amit eddig megszereztem,,,,elvesztettem a fejem a tenger vonzásában ,a tündérek karjában olyan dolgokat műveltem amit józanul sose tettem volna ! Elvesztettem a józanságomat, az önkontrollomat, az éberségemet ! És kockára tettem a legértékesebbet az életemet !
DE MÉGSEM BÁNOM,,, MERT ÉN LEGALÁBB LÁTTAM ÉS MEGÉRINTETTEM A TENGERT !
Itt vagyok az emlékeimmel,,és nézem a távoli tengert !
Hajók úsznak rajta ! Vitorlájuk feszül a szélben,,,szelik a habokat,,, csodálatos látvány ! Mit csinálnak jobban mint én ! Hogyan tudják így uralni a tengert ??
Kudarcot vallottam ,,,,,az én vitorlám elszakadt,,, léket kaptam,,,elsűlyedt a hajóm és majdnem meghaltam !
Őket nézve, mégis a Petőfi híres sorai jutnak eszembe:
Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!
A parton ülve,, meggyógyulva örülve az életnek,,utolsó gondolataim a következők :
Kijövök néha a partra,,, nézem a csodálatos tengert,,elmélázok,, visszaemlékszem a szép dolgokra amiket láttam ! Vajon,,, valaha egyszer a dagály elhozza-e idáig a vizet ????
Hűvös hullámai,simogatják-e még a lábamat,,, ??,,,és ha elalszom a parton,, elér-e a dagály.....magával sodor-e még egyszer a víz ??
És bár az eszem azt súgja üljek távolabb,,,üljek jó messze,,,de mégis,,,ki tudja miért,,, mindezek ellenére,, ha nem is szállok hajóra,,,de minden alkalommal amikor kilátogatok ide,,,,, a part közelében maradok,,, a dagályra bízva a történetet....
Hogy miért,,,ezt talán csak a tündérek tudnák megmondani !!!
.
2012. március 22., csütörtök
játék az élettel, játék a szerelemmel
.
miért nem lehet az élet az aminek szeretnénk ?
miért nem lehet úgy örülni ahogyan élveznénk ?
miért kell elviselni azt mit nem szeretnénk ?
s miért élünk úgy ahogyan soha nem élnénk ?
Tópart ?
Másik ?
Erdő ?
Fák is ?
Medence ?
Pára ?
Szauna ?
Szúnyogháló ?
Nevetés ?
Reggeli ?
Virsli, tojás ?
Vacsorára sör és hal ?
nevetés, nevetés, nevetés ?
Játék ?
Mindez csak játék ....
kinyitom a konyhaszekrényt,
s kezembe akad egy pohár,
s még egy , mi látott mindent már
az álom valósággá válik
és a nevetés könnyé
a víz a medence szertefoszlik
és ebben a pillanatban
éles lesz minden egyszere
úgy látom a múltat
egy pillanat alatt
mintha minden megelevenedne
érzem az ízeket
az illatokat
hallom a hangokat
mit senki más nem hallhat
érzem az érintést
nézem a nevetést
lukakat
gombokat
tündéreket
álmokat
ezernyi titkokat
.
miért nem lehet az élet az aminek szeretnénk ?
miért nem lehet úgy örülni ahogyan élveznénk ?
miért kell elviselni azt mit nem szeretnénk ?
s miért élünk úgy ahogyan soha nem élnénk ?
Tópart ?
Másik ?
Erdő ?
Fák is ?
Medence ?
Pára ?
Szauna ?
Szúnyogháló ?
Nevetés ?
Reggeli ?
Virsli, tojás ?
Vacsorára sör és hal ?
nevetés, nevetés, nevetés ?
Játék ?
Mindez csak játék ....
kinyitom a konyhaszekrényt,
s kezembe akad egy pohár,
s még egy , mi látott mindent már
az álom valósággá válik
és a nevetés könnyé
a víz a medence szertefoszlik
és ebben a pillanatban
éles lesz minden egyszere
úgy látom a múltat
egy pillanat alatt
mintha minden megelevenedne
érzem az ízeket
az illatokat
hallom a hangokat
mit senki más nem hallhat
érzem az érintést
nézem a nevetést
lukakat
gombokat
tündéreket
álmokat
ezernyi titkokat
.
2012. március 16., péntek
Egy apró mosolygondolat
.
Hát igen !
Mostanában az éterből áradó erőlködésekből mindig ugyan az a gonosz gondolat jut az eszembe.
Egyszer Te egy utolsó tőrdöfésként a szívembe mártottad azt a mondatot :
Jó !! Ha így gondolod akkor nélkülem maradhatsz egy középszerű "............ "
nem írhatom ki de mondjuk "ember "
Középszerű lennék ?
Az maradtam volna ?
Ugye ezt Te sem gondolod ?
Talán ?
De ha az lennék, akkor Te soha nem szerettél volna .
És most így nagy betegség szélén, sok szenvedésen túl nekem mégis csak ugyanaz a gondolat jut az eszembe , ami az elmúlt hónapok során, már oly sokszor mosolyt csalt az arcomra !
Van aki a Te hatalmas erőfeszítéseid árán ismert ember lesz,,,, talán egyszer valamikor, valahogyan, de csak és kizárólag általad, miattad, tőled !
Részben azzal a célzattal hogy megmutasd nekem !
Csak hogy én ezt nem így élem meg .
Vannak akiknek nincsen szükségük ehhez Rád !!!
Vannak akik saját személyiségük által, és saját jogon lesznek azok akik.
Akiket nem másoknak kell azzá tenni akikké akarnak látszani !
És így teljesen azok lehetnek és azokká, akikké szeretnének.
És akit így is szeretnek , őszintén, olyannak amilyen.
És hogy ennek az volt az ára hogy elveszítettelek ???
Őszintén sajnálom, mert akkor a szeretet szó csak Önmagadat jelenti.
És most megalkothattad önmagadat, és szeretheted önmagadat egy kedves személy képében .
De Te akkor sem Ő vagy.
És most már Ő sem önmaga, hanem csak a Te alkotásod !
Tőlem is ezt vártad ugye ?
Hidd el én boldogan vagyok önmagam , mert így én lehetek én, és szerethetnek annak aki maradtam.
És bármi amit létrehoztam azt csak magam tettem. Saját erőmből, saját gondolataim útján.
Mert azt hiszem az elmúlt év során a saját kis kútfejemből olyan sikereket érhettem el a magam apró kis szintjén amiről nem is álmodhattam. És ehhez nem kellett feladnom magam .
Igaz a józan ész okán félbe kellett hagynom a művem, mert az egészségem fontosabb, és így sok ötlet még bennem maradt, de már ezt sem bánom. Magamnak bizonyítottam és ez a fontos.
Az is igaz, hogy ezt az utat Te mutattad meg, és Te indítottál el.
Ezt őszintén köszönöm, örökre hálás leszek érte !
És nagyon sajnálom hogy elveszítettelek, mert akkor és ott én őszintén szerettelek, és a veszteséget borzasztóan megszenvedtem, de ezt bárhol, bármikor vállalhatom, tiszta szívvel.
Azzal a szívvel aki még most is csak ÉN vagyok.
És a legjobban annak örülök hogy ezt most már mosolyogva, fájdalom nélkül elmondhatom .
,
Hát igen !
Mostanában az éterből áradó erőlködésekből mindig ugyan az a gonosz gondolat jut az eszembe.
Egyszer Te egy utolsó tőrdöfésként a szívembe mártottad azt a mondatot :
Jó !! Ha így gondolod akkor nélkülem maradhatsz egy középszerű "............ "
nem írhatom ki de mondjuk "ember "
Középszerű lennék ?
Az maradtam volna ?
Ugye ezt Te sem gondolod ?
Talán ?
De ha az lennék, akkor Te soha nem szerettél volna .
És most így nagy betegség szélén, sok szenvedésen túl nekem mégis csak ugyanaz a gondolat jut az eszembe , ami az elmúlt hónapok során, már oly sokszor mosolyt csalt az arcomra !
Van aki a Te hatalmas erőfeszítéseid árán ismert ember lesz,,,, talán egyszer valamikor, valahogyan, de csak és kizárólag általad, miattad, tőled !
Részben azzal a célzattal hogy megmutasd nekem !
Csak hogy én ezt nem így élem meg .
Vannak akiknek nincsen szükségük ehhez Rád !!!
Vannak akik saját személyiségük által, és saját jogon lesznek azok akik.
Akiket nem másoknak kell azzá tenni akikké akarnak látszani !
És így teljesen azok lehetnek és azokká, akikké szeretnének.
És akit így is szeretnek , őszintén, olyannak amilyen.
És hogy ennek az volt az ára hogy elveszítettelek ???
Őszintén sajnálom, mert akkor a szeretet szó csak Önmagadat jelenti.
És most megalkothattad önmagadat, és szeretheted önmagadat egy kedves személy képében .
De Te akkor sem Ő vagy.
És most már Ő sem önmaga, hanem csak a Te alkotásod !
Tőlem is ezt vártad ugye ?
Hidd el én boldogan vagyok önmagam , mert így én lehetek én, és szerethetnek annak aki maradtam.
És bármi amit létrehoztam azt csak magam tettem. Saját erőmből, saját gondolataim útján.
Mert azt hiszem az elmúlt év során a saját kis kútfejemből olyan sikereket érhettem el a magam apró kis szintjén amiről nem is álmodhattam. És ehhez nem kellett feladnom magam .
Igaz a józan ész okán félbe kellett hagynom a művem, mert az egészségem fontosabb, és így sok ötlet még bennem maradt, de már ezt sem bánom. Magamnak bizonyítottam és ez a fontos.
Az is igaz, hogy ezt az utat Te mutattad meg, és Te indítottál el.
Ezt őszintén köszönöm, örökre hálás leszek érte !
És nagyon sajnálom hogy elveszítettelek, mert akkor és ott én őszintén szerettelek, és a veszteséget borzasztóan megszenvedtem, de ezt bárhol, bármikor vállalhatom, tiszta szívvel.
Azzal a szívvel aki még most is csak ÉN vagyok.
És a legjobban annak örülök hogy ezt most már mosolyogva, fájdalom nélkül elmondhatom .
,
2012. február 14., kedd
az elmúlt tavasz
.
tavasz volt
csak így egyszerűen tavasz
a tél már elhagyta a tájat, elment a Föld másik felére
a fák lassan virágba borultak és kezdett zöldellni a táj
a tavasz beköszöntével egyre hosszabbodtak a nappalok,
és lassan a levegő is már kellemesen meleg volt.
ezen a napon különösen erősen sütött a nap
jó volt a szabadban lenni
egy vékony kardigánban is jól éreztem magam
beültem a kocsiba és elindultam
magam sem tudtam merre visznek a kerekeim, csak mentem, mentem előre
közben elmélyültem gondolataimba, és élveztem a verőfényes napsütést
szeretek letekert ablakoknál, jó zene mellett autózni
megnyugtat, kikapcsol, ellazít
egyszer csak éreztem hogy megérkeztem
leparkoltam a kocsimmal, kiszálltam, és elindultam
el amerre vitt a gondolatom, amerre vitt a szívem
derűs mosollyal vettem tudomásul hogy szívem a tó partjára hozott.
szeretem a természetet
szeretem nézni
szeretem az illatát
a természet nem változik, mindig állandó
és közben mégis állandóan változik, mindig más
de a fák,a bokrok, az utak,örökre őrzik lábnyomainkat.
leültem a padra, és saját csendemben elkezdtem bámulni a tavat
valami megnyugtató hangulat uralkodott el rajtam
néztem a vizet, a napfényben szikrázó fodrozódó habokat
arra gondoltam olyan ez, mintha Csingiling varázsport szórt volna .
és még az sem lehetetlen hogy szórt
a túlsó parton a fák már bontogatták lombjaikat,, szép ez a frissen nyíló, üde csoda
ledőltem a padon, és megpróbáltam magamba szívni az illatokat
élveztem a napsütést
ez pont az az időszak amikor a levegő még nem túl meleg, és a nap sem süt túl erősen
amikor már nem fázol, de jólesik minden egyes csiklandozó napsugár
szinte itta testem magába a meleget
felnéztem az égre és nézegettem a felhőket
szeretem a felhőket
gyermekkoromban tanultam egy verset,
amiben egy kislány az égen úszó felhőkből egy mesevilágot látott és álmodott
máskor is szoktam ez eget fürkészni
mindig azt képzelem hogy üzenetet rejtenek a fellegek
próbálok képeket felfedezni benne
hol sikerül-hol nem
gyönyörű színei tudnak lenni az égnek
a kék a sárga a fehér a szürke a zöld ezer árnyalata, éjjel a csillagok vibrálása,
mintha megannyi titok őrzői volnának
egy kész mesevilág
most a világoskék ég a sárga napsütés a hófehér felhők festettek gyönyörű festményt a szemem elé
rögtön bele a szívembe
ahogy úsztak a felhők az égen, ahogy csillogott a fodrozódó víz a napfényben
egyszer csak éreztem hogy felemelkedek a padról
lelkem mintha lassú édes örvény húzná fel az égbe,
lassan , pörögve repültem egyre feljebb és feljebb
de ez a pörgés nem volt vad és sebes
olyan volt mint egy ringatás, nagyon kellemes
csodás forgás volt ez, szédítő és édes
két kezem a magasba nyújtva hagytam hogy száguldjak fel, fel, egyre feljebb
Ikaroszként szálltam a nap felé, de szárnyam nem égett,
egyszer csak a felhők közt találtam magam, és ott megállt a repülésem
vagyis már nem felfelé szálltam csak úsztam
úsztam a felhők közt
lubickolt, forgott a testem, mintha vízben lennék
egy varázslatos habbal teli medencében
ahogyan régen, gyermekkoromban a víz volt a lételemem
ahogyan sokszor azt érzem, hogy én a víznek születtem
hogy ott vagyok csak igazán szabad és könnyű,
mert minden irányban, egyforma erővel mozoghat a testem
és csak forogtam és élveztem a súlytalanságot, és úsztam
úsztam a felhőkkel a világ másik felé, egy jobb világba, és közelebb sokkal közelebb a Naphoz
a meleghez, az éltető új erőt adó élethez
a távolból egy különleges meleget éreztem
nem olyat mint a Napét, hanem mást, egy elmondhatatlan őrző meleget
elindultam az érzés felé, át a fellegeken az ismeretlen hívó szó felé
nem láttam semmit, behunytam a szemem, rábíztam magam az érzéseimre
és éreztem hogy közeledek, egyre inkább egyre jobban
míg csak oda nem értem
nem tudom hova
nem láttam és nem érinthettem
egy hatalmas felhő ölelésébe olvadtam bele
mint amikor az ember megérkezik valahová
valahová, ahová nem is indult el
valahová ahová hívták, és nem tudott ellenállni, csak ment és ment
és ahogy átölelt ez a felhő körbeölelt mint anyja a kisgyermeket
amikor fáradt, és szomorú és sír, és az anyja magához öleli
elzárja tőle a világot
a fényeket
a hangokat
semmi mást nem érez csak anyja szívverését
melegét
illatát
megbújtam ebben az ölelésben
elmúlt a fájdalmam
a szomorúságom
megkönnyebbült a testem a lelkem
olyan érzés kerített hatalmába mintha elaludtam volna
felhőszerelmem karjaimban mély álomba szunnyadtam
álmomból egy húzó erő ébresztett fel
elernyedt testem nem akart engedelmeskedni
szeretett volna tovább maradni ebben az álomban
de nem lehetett
az erő ami húzott nem volt fájdalmas , sem erőszakos,
csak gyengéden határozottan
húzott ki a felhő öleléséből
és zuhantam zuhantam, és pörögtem
és lehuppantam
vissza a padra
és jó volt
kellemesen, kipihenten ébredtem
lassan tértem csak magamhoz és még lasabban nyitottam ki szemem
csak biztatgattam magam, hogy nem kell kapkodni, nem sürget senki
nem szaladok sehová, nem kell gyorsan kinyitni
így feküdtem becsukott szemmel még egy darabig
élveztem az emléket
ahogyan élvezed életed megannyi szép emlékét, ha elmélkedel
arra gondoltam hogy erre a nagy szeretet adó ölelésre, az engem befogadó szeretetre
egy anyapótló apapótló , rám vigyázó érzésre vágytam egész életemben
itt őrzöm e lelkemben az erős kezek érintését
karok gyengéd ölelését
és tudtam éreztem hogy valahol nagyon messze
nagyon nagyon messze vár egy kar mely majd engem ölel
mely bezár,
elaltat
s míg alszom vigyáz majd rám
tavasz volt
csak így egyszerűen tavasz
a tél már elhagyta a tájat, elment a Föld másik felére
a fák lassan virágba borultak és kezdett zöldellni a táj
a tavasz beköszöntével egyre hosszabbodtak a nappalok,
és lassan a levegő is már kellemesen meleg volt.
ezen a napon különösen erősen sütött a nap
jó volt a szabadban lenni
egy vékony kardigánban is jól éreztem magam
beültem a kocsiba és elindultam
magam sem tudtam merre visznek a kerekeim, csak mentem, mentem előre
közben elmélyültem gondolataimba, és élveztem a verőfényes napsütést
szeretek letekert ablakoknál, jó zene mellett autózni
megnyugtat, kikapcsol, ellazít
egyszer csak éreztem hogy megérkeztem
leparkoltam a kocsimmal, kiszálltam, és elindultam
el amerre vitt a gondolatom, amerre vitt a szívem
derűs mosollyal vettem tudomásul hogy szívem a tó partjára hozott.
szeretem a természetet
szeretem nézni
szeretem az illatát
a természet nem változik, mindig állandó
és közben mégis állandóan változik, mindig más
de a fák,a bokrok, az utak,örökre őrzik lábnyomainkat.
leültem a padra, és saját csendemben elkezdtem bámulni a tavat
valami megnyugtató hangulat uralkodott el rajtam
néztem a vizet, a napfényben szikrázó fodrozódó habokat
arra gondoltam olyan ez, mintha Csingiling varázsport szórt volna .
és még az sem lehetetlen hogy szórt
a túlsó parton a fák már bontogatták lombjaikat,, szép ez a frissen nyíló, üde csoda
ledőltem a padon, és megpróbáltam magamba szívni az illatokat
élveztem a napsütést
ez pont az az időszak amikor a levegő még nem túl meleg, és a nap sem süt túl erősen
amikor már nem fázol, de jólesik minden egyes csiklandozó napsugár
szinte itta testem magába a meleget
felnéztem az égre és nézegettem a felhőket
szeretem a felhőket
gyermekkoromban tanultam egy verset,
amiben egy kislány az égen úszó felhőkből egy mesevilágot látott és álmodott
máskor is szoktam ez eget fürkészni
mindig azt képzelem hogy üzenetet rejtenek a fellegek
próbálok képeket felfedezni benne
hol sikerül-hol nem
gyönyörű színei tudnak lenni az égnek
a kék a sárga a fehér a szürke a zöld ezer árnyalata, éjjel a csillagok vibrálása,
mintha megannyi titok őrzői volnának
egy kész mesevilág
most a világoskék ég a sárga napsütés a hófehér felhők festettek gyönyörű festményt a szemem elé
rögtön bele a szívembe
ahogy úsztak a felhők az égen, ahogy csillogott a fodrozódó víz a napfényben
egyszer csak éreztem hogy felemelkedek a padról
lelkem mintha lassú édes örvény húzná fel az égbe,
lassan , pörögve repültem egyre feljebb és feljebb
de ez a pörgés nem volt vad és sebes
olyan volt mint egy ringatás, nagyon kellemes
csodás forgás volt ez, szédítő és édes
két kezem a magasba nyújtva hagytam hogy száguldjak fel, fel, egyre feljebb
Ikaroszként szálltam a nap felé, de szárnyam nem égett,
egyszer csak a felhők közt találtam magam, és ott megállt a repülésem
vagyis már nem felfelé szálltam csak úsztam
úsztam a felhők közt
lubickolt, forgott a testem, mintha vízben lennék
egy varázslatos habbal teli medencében
ahogyan régen, gyermekkoromban a víz volt a lételemem
ahogyan sokszor azt érzem, hogy én a víznek születtem
hogy ott vagyok csak igazán szabad és könnyű,
mert minden irányban, egyforma erővel mozoghat a testem
és csak forogtam és élveztem a súlytalanságot, és úsztam
úsztam a felhőkkel a világ másik felé, egy jobb világba, és közelebb sokkal közelebb a Naphoz
a meleghez, az éltető új erőt adó élethez
a távolból egy különleges meleget éreztem
nem olyat mint a Napét, hanem mást, egy elmondhatatlan őrző meleget
elindultam az érzés felé, át a fellegeken az ismeretlen hívó szó felé
nem láttam semmit, behunytam a szemem, rábíztam magam az érzéseimre
és éreztem hogy közeledek, egyre inkább egyre jobban
míg csak oda nem értem
nem tudom hova
nem láttam és nem érinthettem
egy hatalmas felhő ölelésébe olvadtam bele
mint amikor az ember megérkezik valahová
valahová, ahová nem is indult el
valahová ahová hívták, és nem tudott ellenállni, csak ment és ment
és ahogy átölelt ez a felhő körbeölelt mint anyja a kisgyermeket
amikor fáradt, és szomorú és sír, és az anyja magához öleli
elzárja tőle a világot
a fényeket
a hangokat
semmi mást nem érez csak anyja szívverését
melegét
illatát
megbújtam ebben az ölelésben
elmúlt a fájdalmam
a szomorúságom
megkönnyebbült a testem a lelkem
olyan érzés kerített hatalmába mintha elaludtam volna
felhőszerelmem karjaimban mély álomba szunnyadtam
álmomból egy húzó erő ébresztett fel
elernyedt testem nem akart engedelmeskedni
szeretett volna tovább maradni ebben az álomban
de nem lehetett
az erő ami húzott nem volt fájdalmas , sem erőszakos,
csak gyengéden határozottan
húzott ki a felhő öleléséből
és zuhantam zuhantam, és pörögtem
és lehuppantam
vissza a padra
és jó volt
kellemesen, kipihenten ébredtem
lassan tértem csak magamhoz és még lasabban nyitottam ki szemem
csak biztatgattam magam, hogy nem kell kapkodni, nem sürget senki
nem szaladok sehová, nem kell gyorsan kinyitni
így feküdtem becsukott szemmel még egy darabig
élveztem az emléket
ahogyan élvezed életed megannyi szép emlékét, ha elmélkedel
arra gondoltam hogy erre a nagy szeretet adó ölelésre, az engem befogadó szeretetre
egy anyapótló apapótló , rám vigyázó érzésre vágytam egész életemben
itt őrzöm e lelkemben az erős kezek érintését
karok gyengéd ölelését
és tudtam éreztem hogy valahol nagyon messze
nagyon nagyon messze vár egy kar mely majd engem ölel
mely bezár,
elaltat
s míg alszom vigyáz majd rám
2012. január 18., szerda
A válasz
.
hmmmmmmmmmmmm
nem hiszek a mártír érzelmekben.
a szívben hiszek, mely kinyílik nekem s befogad
a szájban hiszek, mely forrón issza ajkamat
az ölelésben hiszek, a testben, s a karokban,
hiszek a jelenben, a pillantásban,
a szemekben rejlő varázsban
a tekintetben mely minden érzést átad
s hiszem hogy ha ez nem megy át baj van
hiszek abban hogy a NEM szó baj jelent
mert őszintén szerető szív nem mond nemet
hiszek a szerelemben amit adtam,
abban amennyit adhattam
és leginkább hiszek a cinkenyomomban
de ezt Te tudod legjobban
hiszek a jelenben, mert nem biztos hogy lesz jövő, amiben elmondhatom,,,
s remélem a jelenben mindent elmondtam
mert akkor tudom hogy minden rendben van,,
a többi nem rajtam múlt
de sajnos hiszek még egy dologban
a foltban mely általad
most már örökre rám van varrva
ha akarom, ha nem
s talán tagadni sem tudom,
tán nem is akarom,
s le nem vethetem
mert lelkem
s létem része lett örökre
.
hmmmmmmmmmmmm
nem hiszek a mártír érzelmekben.
a szívben hiszek, mely kinyílik nekem s befogad
a szájban hiszek, mely forrón issza ajkamat
az ölelésben hiszek, a testben, s a karokban,
hiszek a jelenben, a pillantásban,
a szemekben rejlő varázsban
a tekintetben mely minden érzést átad
s hiszem hogy ha ez nem megy át baj van
hiszek abban hogy a NEM szó baj jelent
mert őszintén szerető szív nem mond nemet
hiszek a szerelemben amit adtam,
abban amennyit adhattam
és leginkább hiszek a cinkenyomomban
de ezt Te tudod legjobban
hiszek a jelenben, mert nem biztos hogy lesz jövő, amiben elmondhatom,,,
s remélem a jelenben mindent elmondtam
mert akkor tudom hogy minden rendben van,,
a többi nem rajtam múlt
de sajnos hiszek még egy dologban
a foltban mely általad
most már örökre rám van varrva
ha akarom, ha nem
s talán tagadni sem tudom,
tán nem is akarom,
s le nem vethetem
mert lelkem
s létem része lett örökre
.
2011. december 1., csütörtök
a kimondhatatlan szavak
2011. december 1., csütörtök
a kimondhatatlan szavak
.kellemes melegben feküdtem az ágyon,
gondolataim messze jártak
próbáltam értékelni életem dolgait
újakat,s régieket
hiszen különleges nap ez a mai,, pont egy év telt el
és nem lehet úgy tenni mintha nem gondolnék erre
egyszer csak érdekes melegséget éreztem a kezemen
hihetetlen gyöngéd érintés
szinte emberen túli, föld feletti
vagy földön túli, ember feletti,
fene tudja, de semmihez nem hasonlítható
ismeretlen, de mégis oly nagyon ismerős
kellemes, simogató, megnyugtató érintés
csak nem !!!!!!!
vagy deeeeeeee !
TE ?? Itt ??
Honnan ??
Mikor ??
Miért ??
Éreztem ahogyan ez a finom aprócska érintés, lassan egy erősebb kéz érintésévé alakul.
Egy tündér finom ujjai, egy ismerős kéz határozott érintésévé
Zavaromban elkezdtem keresni az érintés gazdáját !
Nem is tudom miért .
Hiszen akkorra már pontosan tudtam ki is fogja a kezem.
Szerettem volna ránézni, de akkor jöttem csak rá, hogy a szemem csukva van.
Szerettem volna kinyitni, de nem ment.
Erőlködtem, pislákoltam, de nem ment.
És akkor megadtam magam.
Éreztem, hogy nem kell erőltetnem, hogy nem kell harcolnom.
Elengedtem hát testem, és átadtam magam az álomnak.
A gyengéd kéz lassan felhúzott az ágyamból,, és testem megadóan engedelmeskedett.
halkan, nem is tudom hogyan nyílt szám , és mint egy sóhaj távozott a szó ajkamról
GALYÓCA
honnan kerültél ide ??
Éreztem ahogy forró könnyeim gyűlnek becsukott szememben.
Éreztem hogy testem szótlanul engedelmeskedik a felém nyújtott kéznek
Éreztem, hogy ha akarnék sem tudnék ellenállni.
Engedelmesen álltam fel, de nem is álltam, lebegtem......
Nem szólt egy szót sem........
kinyújtott kezével fogta kinyújtott kezem.
Lassan, nagyon lassan elkezdett körben forogni.
Mint gyerekkorunkban amikor keresztben átfogtuk egymás kezét és csak forogtunk, forogtunk.
Épp úgy kezdett el kinyújtott kezeink körül, nagyon lassan forogni.
Egy lépés, egy kör, léptek nélkül suhanva.
tudattalanul, elernyedve engedelmeskedett testem
megrészegülten, lassan forogva, próbáltam megérteni a történetet
aztán egyszer csak megéreztem hogy egyik kezem elengedi, és egy másik kéz fogja meg szabaddá vált kezem.
Próbáltam felnézni, bár teljesen felesleges volt.
Az első érintésre pontosan tudtam ki az.
VIRCINA
Ámulatom egyre csak fokozódott,,
Mi történik itt ma velem ??
És együtt forogtunk, immár hárman,
Egyre gyorsabban
egyre
egyre
szédületesebben
egy tánc egy tánc egy tánc egy tánc
és akkor
a forgástól félájultan képek szöktem a szemem elé
írások, versek,
szerelem
boldogság
betegség,, egy furcsán dobogó szív
egy nő zavaró képe
egy park, torta, sütemény, egy férfi illata
egy tekintet
majd könnyek
az út
majd fájdalom
és csend
kín, vágy,
és szavak : " nem tudom jó hír-e ? összevesztem a barátnőmmel "
aztán ismét levelek
titkos boldogság
vágy
öröm
fájdalom
találkozás
egy éjszaka
egy szív fájdalmas össze vissza verése
majd a szív egyenletes csodálatos dobogása
földöntúli boldogság
remény
öröm
tánc
fürdés
nevetés
forróság
izzadás
nevetés
vacsora reggeli
kirándulás
nevetés
hiány
és a sokszor kimondott mondat :
" köztünk nem számít tér és idő "
kín
szenvedés
találkozás
tanulás
nevetés
ölelés
szeretés
beteljesülés
tanulás
hideg
fáradtság
tervezés
tanulás
vizsga
öröm
fáradtság,, fáradtság
bánat, fájdalom, keserűség
" meg kell tanulnod hogy a kimondott szavaknak súlya van."
halál, halál
üresség
halál
találkozás
ölelés
remény,remény,remény, remény
fürdés
angyalkák
" lecsengtél bennem "
halál
könnyek,,, könnyek, könnyek, könyörgés, könyörgés, imák
csend
csend
csend
csend
a forgás lelassult, és még jobban lassult.
a képek szinte elhúzódva vontatottan jelentek már meg
a meleg kezek szorítása kezdett lazulni
és érzetem hogy lassan el fogják engedni a kezem
éreztem a kétségbeesést, hogy kiabálni szeretne a hangom,
de nem lehet
nem engedik
ujjaink lassan csúsztak szét
és akkor már én kapaszkodtam :
NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE
ne menjetek !
Kéééééééééérleeeeeeeeeeek !!
neeeeeeeee hagyjatok itt !
De hang nem jött torkomon
már csak ujjaink hegye ért össze, és én tudtam, pontosan éreztem hogy ez az utolsó tánc
az utolsó leges legutolsó tánc
DE ÉN EL AKARTAM MONDANI !!!!!
MERT SOHA NEM MONDHATTAM EL !!!!
ÉS NEM MEHETTEK ÚGY EL HOGY NE TUDJÁTOK ::
SZERETTELEK !
HATALMASAN ÉS NAGYON !
ÚGY AHOGYAN SOHA SENKIT NEM FOGOK !
HOGY TE VOLTÁL ÉLETEM LEGNAGYOBB SZERELME !
HOGY KÖZELEBB ÁLLTÁL HOZZÁM EBBEN A RÖPKE PILLANATBAN, MINT VALAHA BÁRKI FOG !
LEHET HOGY FOGOK MÁST SZERETNI, TALÁN JOBBAN IS ,,,,,,, DE
ÍGY , ILY MÓDON SOHA
SOHA ,,,,,, SOHA,,,,,,,,,,, SOHA,,,,,,,,,
EL AKARTAM MONDANI
mondani, mondani, mondani
de már nincs kinek
ujjaink szétcsúsztak
végleg, és végérvényesen
elmentek
és szavam bennmaradt hangtalan
csak visszhangoznak fülemben
örökre
a kimondhatatlan szavak
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)