Egy pipadohàny illatú szoba.
Ódon bútorok.
Plafonig érő könyvespolcok.
Kandallóban pattogó tűz.
Antik bőrkanapé.
Egy zomàncozott lâbos tele fűszeres forralt borral.
Kissé kàbultan fekszem, fejem egy férfi ölébe hajtom. Ő meg csak mesèl mesèl mesèl....
A hangok egy édes vörösboros fàtyolon szűrődnek àt... Mintha egy màsik rúlt vilâgból szólnának
Idővel màr nem is tudom hogy fülemhez vagy szívmhez.
Ahogy idővel màr összemosódik a hang is az érintéssel, az ilkatokkal..... S lassan vàgyakkà izzanak össze ..
Nem tudni hogy a forrósàg testemben a tűztől a bortól a hangtól vagy a simogatàstól gyulladt-e.
Ès közben hallgatom a mesèt Eszékről ,, ràdióról , gyerekkorom történelméről....
Ez az én kandalló hangulatom :(
KATONA ÁGI GONDOLATAI
2014. szeptember 30., kedd
Baki tündér
Sürgős elmélázhatnékom támadt, ezért gondoltam kisétálok megszokott eredi rejtekembe. Ja !! Van erdei rejtekem,,, és titkos is !
Ahogy sürgősen baktattam az úton , már messziről feltűnt egy békésen üldögélő tündér egy öreg tölgy tövében. Amint közelebb értem már láttam hogy Galyóca az. Ilyen helyeken nem lepődünk meg ezen, hát én sem tettem.
- Mit csinálsz erre Kedves ?? Tán makkokat számolsz ??
- veszélyes !!
jött a válasz
- Mi ?? Miiiiii ?
- veszélyes !!
csak nem értettük meg egymást ,, én maradtam a mi-nél, ő a veszélyesnél, hát mentem tovább.
Rejtekemhez érve lehuppantam a mohámra. Csodás, puha moha. Mintha csak engem várna. Ahányszor felkelek, mindannyiszor azonnal visszaugrik eredeti magasságára.
Szóval huppantam, dőltem, olvasni kezdtem.
Hogy jón ez az elmélázáshoz ?
Már csak pár oldal volt vissza. Tudtam én is, tudta ő is, még a könyv is, hogy az utolsó lapnál végleg véget ér a történet. Meg akartam hagyni hát az utolsó lapokat a magánynak, hogy illően köszönjek el majdnem szerelemtől. Mire végére értem magasan járt a nap, s rendesen megszomjaztam. Összecsuktam a könyvet, s egy mély sóhajjal búcsúztattam a múltat. Ahogy felnéztem hogy felálljak, meglepődve vettem észre , hogy Galyóca ott áll mellettem.
- Mit szeretnél ?? -kérdeztem
- Veszélyes - jött a dühítő válasz
de nem mentem bele bosszantó szócsatába, csak annyit mondtam :
- minden veszélyes,, de most szomjan halok,és a szomjan halás is veszélyes.
elindultam hát a patak felé, hogy igyak egy pár kortyot, de Galyóca csak jött velem, és le nem vette rólam a szemét.
megálltam a patak mellett,,, szép tiszta vizű patak volt. Szinte tisztán illatos. Lehajoltam és belemerítettem a kezem.
Abban a pillanatban a tiszta víz zavaros lett. Ihatatlanul zavaros. Álltam meglepődve, miközben hagytam kicsorogni a zavaros vizet a kezeim közül. De mire a patakra néztem már megint tiszta volt. Ismét merítettem, és ismét zavaros volt. Orromhoz emeletem, szagolgattam, meg akartam ízlelni, de nem mertem. Ránéztem Galyócára, de már meg sem lepődtem amikor megszólalt :
- ugye megmondtam hogy veszélyes !!
Innád, ,, szomjas vagy,, a víz tiszta mindaddig míg bele nem nyúlok. Merjem, vagy ne merjem ? Tiszta vagy csak annak látszik ? Koszos,, vagy csak annak látszik ? Jogos a kérdés.
Galyóca most már némán,, kérdőn, kikerekedett szemmel nézett , és többé nem mondta hogy veszélyes. De nem bírta hangtalan :
- mered, vagy nem mered ???
Felálltam, úgy gondoltam felesleges kockázat,, ez nem játék.
elindultam volna,, de visszanéztem,,, és meggondoltam magam.
nehogymár !!!
nem én lennék én
leültem a patak mellé, s elkezdtem nézni,,, nem is nézni,, bámulni,, bele a közepébe, mintha majd ott megtalálnám a választ.
egyszer csak megszólalt Galyóca egészen más hangon :
- ugye tudod hogy új Tündér érkezett ?
- Tudom - volt az igen halk válaszom .
- veszélyes ..............................
- de legalább tündér ! Szerinted befogadják ? - kérdeztem
- kicsoda bolond ?? Trágyatündér ???
elkezdtünk éktelenül nevetni ezen, magam sem tudom miért, de elképzeltem Trágyatündért, ahogy az én kulturális új tündéremet méregeti,, és ahogy okos tündérem Trágyatündért iskoláztatja irodalomból . Könnyeim közül tudtam csak kipréselni pár hangot :
- neeeem,,, nem csak ő. Mindenki,,, mind az összes !
- de hát már benn van, nem vetted észre ?? nem kérdezte, nem kopogott,,, betört,,, simán,,, olyan. Baki tündér !
- Micsoda ??? Baki ?? bolond vagy ?? De akárhogy is igazad van. bolondos, édes és roppant veszélyes.
felálltunk hát és ilyen jó hangulatban indultunk volna el,,,, de visszaléptem, becsuktam a szemem és csukott szemmel merítettem bele tenyerem a vízben, úgy ittam belőle.
Rákacsintottam Galyócára :
CSAK EGYSZER ÉLÜNK BARÁTOM ,,,, GYERE !!
és mentünk haza nagyvidáman, egész úton az új tündérről beszélgetve !
Ahogy sürgősen baktattam az úton , már messziről feltűnt egy békésen üldögélő tündér egy öreg tölgy tövében. Amint közelebb értem már láttam hogy Galyóca az. Ilyen helyeken nem lepődünk meg ezen, hát én sem tettem.
- Mit csinálsz erre Kedves ?? Tán makkokat számolsz ??
- veszélyes !!
jött a válasz
- Mi ?? Miiiiii ?
- veszélyes !!
csak nem értettük meg egymást ,, én maradtam a mi-nél, ő a veszélyesnél, hát mentem tovább.
Rejtekemhez érve lehuppantam a mohámra. Csodás, puha moha. Mintha csak engem várna. Ahányszor felkelek, mindannyiszor azonnal visszaugrik eredeti magasságára.
Szóval huppantam, dőltem, olvasni kezdtem.
Hogy jón ez az elmélázáshoz ?
Már csak pár oldal volt vissza. Tudtam én is, tudta ő is, még a könyv is, hogy az utolsó lapnál végleg véget ér a történet. Meg akartam hagyni hát az utolsó lapokat a magánynak, hogy illően köszönjek el majdnem szerelemtől. Mire végére értem magasan járt a nap, s rendesen megszomjaztam. Összecsuktam a könyvet, s egy mély sóhajjal búcsúztattam a múltat. Ahogy felnéztem hogy felálljak, meglepődve vettem észre , hogy Galyóca ott áll mellettem.
- Mit szeretnél ?? -kérdeztem
- Veszélyes - jött a dühítő válasz
de nem mentem bele bosszantó szócsatába, csak annyit mondtam :
- minden veszélyes,, de most szomjan halok,és a szomjan halás is veszélyes.
elindultam hát a patak felé, hogy igyak egy pár kortyot, de Galyóca csak jött velem, és le nem vette rólam a szemét.
megálltam a patak mellett,,, szép tiszta vizű patak volt. Szinte tisztán illatos. Lehajoltam és belemerítettem a kezem.
Abban a pillanatban a tiszta víz zavaros lett. Ihatatlanul zavaros. Álltam meglepődve, miközben hagytam kicsorogni a zavaros vizet a kezeim közül. De mire a patakra néztem már megint tiszta volt. Ismét merítettem, és ismét zavaros volt. Orromhoz emeletem, szagolgattam, meg akartam ízlelni, de nem mertem. Ránéztem Galyócára, de már meg sem lepődtem amikor megszólalt :
- ugye megmondtam hogy veszélyes !!
Innád, ,, szomjas vagy,, a víz tiszta mindaddig míg bele nem nyúlok. Merjem, vagy ne merjem ? Tiszta vagy csak annak látszik ? Koszos,, vagy csak annak látszik ? Jogos a kérdés.
Galyóca most már némán,, kérdőn, kikerekedett szemmel nézett , és többé nem mondta hogy veszélyes. De nem bírta hangtalan :
- mered, vagy nem mered ???
Felálltam, úgy gondoltam felesleges kockázat,, ez nem játék.
elindultam volna,, de visszanéztem,,, és meggondoltam magam.
nehogymár !!!
nem én lennék én
leültem a patak mellé, s elkezdtem nézni,,, nem is nézni,, bámulni,, bele a közepébe, mintha majd ott megtalálnám a választ.
egyszer csak megszólalt Galyóca egészen más hangon :
- ugye tudod hogy új Tündér érkezett ?
- Tudom - volt az igen halk válaszom .
- veszélyes ..............................
- de legalább tündér ! Szerinted befogadják ? - kérdeztem
- kicsoda bolond ?? Trágyatündér ???
elkezdtünk éktelenül nevetni ezen, magam sem tudom miért, de elképzeltem Trágyatündért, ahogy az én kulturális új tündéremet méregeti,, és ahogy okos tündérem Trágyatündért iskoláztatja irodalomból . Könnyeim közül tudtam csak kipréselni pár hangot :
- neeeem,,, nem csak ő. Mindenki,,, mind az összes !
- de hát már benn van, nem vetted észre ?? nem kérdezte, nem kopogott,,, betört,,, simán,,, olyan. Baki tündér !
- Micsoda ??? Baki ?? bolond vagy ?? De akárhogy is igazad van. bolondos, édes és roppant veszélyes.
felálltunk hát és ilyen jó hangulatban indultunk volna el,,,, de visszaléptem, becsuktam a szemem és csukott szemmel merítettem bele tenyerem a vízben, úgy ittam belőle.
Rákacsintottam Galyócára :
CSAK EGYSZER ÉLÜNK BARÁTOM ,,,, GYERE !!
és mentünk haza nagyvidáman, egész úton az új tündérről beszélgetve !
2014. szeptember 10., szerda
Maci, a napfelkelte és a puzzle
Egyszer csak egy furcsa, erős fényre lettem figyelmes ! A visszapillantó tükörben egy meghatározhatatlan narancssárga fény tűnt fel. Annyira varázslatosan különleges volt, hogy teljesen elvarázsolt. Meg szerettem volna állni, hogy lefényképezzem, amikor megszólalt egy kedvesen ismerős, de rég nem hallott hang.
-Te most tényleg meg akarsz állni ??
- Jézusom Maci! a szívbajt hozod rám ! Miiii ? Igen ! Gyönyörű,,, látod ! A felkelő nap. A hegyek és szürke felhők közt . Gyönyörű !
- Ja...... a nap minden nap felkel..... minden reggel gyönyörű,,, azért mert Te ilyenkor még alszol és nem látod, attól még így van.
- hmmm, na ja. De a nap minden nap máskor kel. Én meg mindig ugyanakkor. Miért nem értük még be egymást ??
- Mert nem a nap kel fel szebben ma mint máskor, hanem Te látsz szebben ma reggel mint máskor. De inkább menj tovább, lesz még hajnal is meg napfelkelte is !
Megadóan mentem tovább, de nem bírta befogni kicsiny száját :
- konzekvencia ???
- mié ?? a napfelkeltéé ??
úgy nézett rám, hogy belém fagyott a kötekedés, és megadóan rontottam ki magamból
- Maci ! ez olyan mint egy puzzle ! Rakosgatod, rakosgatod. Keresed a darabok helyét. Próbálod ösztönösen, majd tudományosan. Először könnyen megy. Majd csak lassan. Kezd körvonalazódni a kép. Aztán megáll a tudomány. Vannak lukak, melybe nem találod a megfelelő darabot. Aztán vannak darabok, melyeknek nem találod a helyét. Több heti munkával nagyjából összeáll a kép. Megszenvedtél vele, de azért alakulgat. Már vagy ezerszer ott akartad hagyni, de végül is büszke vagy magadra, és a művedre. Hisz annyi darabnak megtaláltad már a megfelelő helyét ! Aztán amikor már majdnem kész kiderül, hogy hiányzik a kép arcáról a száj. Nem tudni hogy sír, vagy mosolyog. Csak annyit, hogy könnyes a szeme.
A kép nem teljes, a lényeg lemaradt, az utolsó puzzle darab hiányzik .
Szeretnéd már látni, szeretnéd tudni szép-e a kép. Szeretnéd bekeretezni és feltenni a falra. Azt sem tudod igazán hogy méltó-e arra hogy bekeretezd, és kitedd. lehet nem is szép ! De az utolsó darab nélkül, ez soha nem fog kiderülni.
Aztán lehajolsz, lenézel az asztal alá. Ott megtalálod a hiányzót, s beteszed a helyére ! Akkor kiderül hogy mire is lesz jó az a kész kép !! Lehet nem is szép, lehet nem is kell bekeretezni. Vagy mégis ??
Soha, de soha nem volna szabad megengedni , hogy kibontott puzzle-kat teljes összerakás nélkül félretegyenek ! Én törvényben tiltanám meg ! Félig kész képről nem lehet tudni, hogy a hős rajta sír ,, vagy nevet !
na szóóóóóval, ez egy ilyen hülye dolog ,,,,,,,,,,,,,,,,, kép, puzzle,,, stb,,, érted ugye ??
lenéztem az ülésre, mert nem kaptam választ,,, már üres volt
belenéztem a tükörbe, de a nap már felkelt, csodaszép fénye eltűnt .....
lehet ma nem is kelt fel a nap ?? ezt is csak álmodtam ?
-Te most tényleg meg akarsz állni ??
- Jézusom Maci! a szívbajt hozod rám ! Miiii ? Igen ! Gyönyörű,,, látod ! A felkelő nap. A hegyek és szürke felhők közt . Gyönyörű !
- Ja...... a nap minden nap felkel..... minden reggel gyönyörű,,, azért mert Te ilyenkor még alszol és nem látod, attól még így van.
- hmmm, na ja. De a nap minden nap máskor kel. Én meg mindig ugyanakkor. Miért nem értük még be egymást ??
- Mert nem a nap kel fel szebben ma mint máskor, hanem Te látsz szebben ma reggel mint máskor. De inkább menj tovább, lesz még hajnal is meg napfelkelte is !
Megadóan mentem tovább, de nem bírta befogni kicsiny száját :
- konzekvencia ???
- mié ?? a napfelkeltéé ??
úgy nézett rám, hogy belém fagyott a kötekedés, és megadóan rontottam ki magamból
- Maci ! ez olyan mint egy puzzle ! Rakosgatod, rakosgatod. Keresed a darabok helyét. Próbálod ösztönösen, majd tudományosan. Először könnyen megy. Majd csak lassan. Kezd körvonalazódni a kép. Aztán megáll a tudomány. Vannak lukak, melybe nem találod a megfelelő darabot. Aztán vannak darabok, melyeknek nem találod a helyét. Több heti munkával nagyjából összeáll a kép. Megszenvedtél vele, de azért alakulgat. Már vagy ezerszer ott akartad hagyni, de végül is büszke vagy magadra, és a művedre. Hisz annyi darabnak megtaláltad már a megfelelő helyét ! Aztán amikor már majdnem kész kiderül, hogy hiányzik a kép arcáról a száj. Nem tudni hogy sír, vagy mosolyog. Csak annyit, hogy könnyes a szeme.
A kép nem teljes, a lényeg lemaradt, az utolsó puzzle darab hiányzik .
Szeretnéd már látni, szeretnéd tudni szép-e a kép. Szeretnéd bekeretezni és feltenni a falra. Azt sem tudod igazán hogy méltó-e arra hogy bekeretezd, és kitedd. lehet nem is szép ! De az utolsó darab nélkül, ez soha nem fog kiderülni.
Aztán lehajolsz, lenézel az asztal alá. Ott megtalálod a hiányzót, s beteszed a helyére ! Akkor kiderül hogy mire is lesz jó az a kész kép !! Lehet nem is szép, lehet nem is kell bekeretezni. Vagy mégis ??
Soha, de soha nem volna szabad megengedni , hogy kibontott puzzle-kat teljes összerakás nélkül félretegyenek ! Én törvényben tiltanám meg ! Félig kész képről nem lehet tudni, hogy a hős rajta sír ,, vagy nevet !
na szóóóóóval, ez egy ilyen hülye dolog ,,,,,,,,,,,,,,,,, kép, puzzle,,, stb,,, érted ugye ??
lenéztem az ülésre, mert nem kaptam választ,,, már üres volt
belenéztem a tükörbe, de a nap már felkelt, csodaszép fénye eltűnt .....
lehet ma nem is kelt fel a nap ?? ezt is csak álmodtam ?
2014. augusztus 5., kedd
Galyóca és a százmillió gyertya
Épp boldog voltam ! Na nem olyan világmegváltó boldog, csak amolyan, reméljük így marad boldog . Boldog magamba fordulásomat valami furcsa nesz törte meg. Lehet, hogy már percek óta hallom, csak nem is figyeltem fel rá ? Egy dal szólt. Különleges szép dal. Olyan volt, mintha nagyon távolban szólna,és engem hívna. Egyre erősödött, egyre dallamosabb, lágyabb lett.
Elfeledkeztem saját buta boldog gondolataimról, és kíváncsian elkezdtem keresni a dal forrását. Miért is ne az erdőből szólt volna, de mintha ezer hegyen át visszhangozna. Naná hogy nem bírtam és elindultam a hang forrását felkutatni. Mi kell egy boldog szívnek, ha nem egy gyönyörű hang.
Oyan titokzatos volt, hogy egyre közeledve azt vettem észre, settenkedni kezdtem. Lábujjhegyen, óvatosan , nehogy egy ág reccsenjen. Ahogy beljebb mentem az erdőben , nem hogy erősödött volna, hanem egy pillanatban halkult is a zene. Megálltam körülnézni, hátha rossz irányba megyek. De más irányban sem erősödött.
A zene elhalkult, de ringatóan szólt tovább. Ott ahol megálltam , az orrom előtt egy gyenge pislákoló fény szűrődött át a bokrok ágai közt. Persze még óvatosabbra fogtam mozdulataim. Széthajtottam az ágakat, és kukucskálva lestem át, hogy megnézzem már mi ez a fene nagy titokzatosság.
Amint széthajtottam az ágakat annyira meglepődtem, hogy gyermekien tátva maradt a szám.
Előttem egy picike tisztás.
Tündérek hada a közepén.
Valamit körbeálltak, de nem látszott, hogy mit. Ha kíváncsiság ölni tudna, már halott lettem volna,,, de nem láthattam át a tündéreken.
Meseszerűen borultam át a széthajtott bokor ágain, rendesen és szó szerint pofára vágódva a fűben. Csendes káromkodásom közt próbáltam talpra kecmeregni, gondolva, hátha titokban maradtam. Ostoba gondolat volt. Mire felegyenesedtem, már mind engem néztek. Nem is mind. Voltak páran, kik még a kör közepén tevékenykedtek. Hátuk mögül érdekes fény vibrált.
De többségük velem szemben állt. Egyáltalán nem meglepetten. Pontosan úgy, mintha vártak volna. Engem,, csak is engem. Ünnepélyes ábrázatuk, szinte megijesztett. Zavaromban krákogtam, mire ők édesen elmosolyodtak. Galyóca lépett ki a tündérek gyűrűjéből elsőként. Nyugisabban körülnézve vettem észre, hogy összes valamikori tündérem ott volt. A szerencse malom tündére, a szivárvány tündér, de még trágya tündér is. Aztaaaaa
itt valami nagy balhé van ................ gondoltam hirtelen.
A dal közben teljesen elhalkult.
Lemerevedett arccal néztem, és vártam az ítéletet. Mert hogy pontosan olyan volt, mintha valami ítéletet készülnének rám osztani, amiért tetten értem őket. Aztán Galyóca megszólalt :
-Örülünk , hogy megérkeztél ! Már vártunk !
Vártak ?? hisz nem is hívtak. De mégis mi a csuda történik itt ??
- Látom boldog vagy ! Helyes . Örülök neki - szólt Galyóca.
Elpirultam, szinte szégyelltem hogy boldog merészelek lenni.,,, de folytatta :
- gondoltuk megajándékozunk valamivel, ennek a szép eseménynek a tiszteletére.
Esemény ,??? milyen esemény ? nem igazán értettem.
akkor a tündérek serege lassú mozdulattal ketté nyílt, szabaddá téve az eddig gondosan rejtett látványt.
Szemem tágra nyílt, mert ilyen csodát csak ritkán lát az ember.
A kör közepén gyertyák égtek . Már első ránézésre különlegesek voltak. A fényüknek színe volt. A narancs, a sárga, a bordó megannyi különleges árnyalata. Folyamatos vibrálásuk miatt, összeolvadt ez a sok szín, valami hihetetlen fényt kölcsönözve a körülötte állóknak, és az erdőnek. A sok színes gyertya közepén, egy koránt sem annyira különleges és szép piros-fehér gyertya állt. Az ő fénye nem vibrált.
Olyan ünnepélyes volt a pillanat , hogy éreztem ez több mint egy rakás gyertya játéka a réten. Szemem nem tudtam levenni róla, de Galyóca folytatta.
Mindannyian,, életed összes tündére hoztunk neked valamit , mert kérted, és különleges kérésed eljutott hozzánk.
Mindenki mást hozott neked, hogy elérhesd amit olyan nagyon akartál. Minden gyertya egy-egy ajándék.
Egyik a türelem, másik a szerénység, harmadik a szelídség, hallgatás, aztán a remény, a megalkuvás, a megadás, az elfogadás, az őszinte és igaz hit , és még egy rakás érzés, és tulajdonság lángjai. Mind mind olyasmi amire szükséged volt,, amikben nemigen hittél.
Középen a szerelem lángja. A szerelem lángja örök, az benned él. Soha ki nem alszik. Ameddig csak egyetlen egy is ég a körülötte lévőkből, élni fog !
Próbáltam megérteni a szavakat. Szemeimbe könny szökött, és már nem tudtam mitől is táncolnak annyira a fények.
A tündérek még eközben is tettek le egy egy gyertyát. Csak ők tudják még miféle lángok gyertyáit ! Mintha egész tündérvilág az én örömöm segítésére, és ünneplésére gyűlt volna össze.
Egy pillanatra becsukta a szemem, hogy kitöröljem belőle a könnyeket. Amikor kinyitottam eltűnt minden. El a tündérek, el a tisztás.
Egy sötét szoba kellemes ágyában feküdtem. A polcokon gyertyák égtek, félhomályt kölcsönözve a szobának. Félhagosan elmosolyodtam magam, mire megszólalt mellettem egy édes hang : IGEN ?
Ó hát mit mondhatnék ? Örülök Neked !
Persze hang nem jött ki torkomon, de talán az érzés a gondolat igen .
Elfeledkeztem saját buta boldog gondolataimról, és kíváncsian elkezdtem keresni a dal forrását. Miért is ne az erdőből szólt volna, de mintha ezer hegyen át visszhangozna. Naná hogy nem bírtam és elindultam a hang forrását felkutatni. Mi kell egy boldog szívnek, ha nem egy gyönyörű hang.
Oyan titokzatos volt, hogy egyre közeledve azt vettem észre, settenkedni kezdtem. Lábujjhegyen, óvatosan , nehogy egy ág reccsenjen. Ahogy beljebb mentem az erdőben , nem hogy erősödött volna, hanem egy pillanatban halkult is a zene. Megálltam körülnézni, hátha rossz irányba megyek. De más irányban sem erősödött.
A zene elhalkult, de ringatóan szólt tovább. Ott ahol megálltam , az orrom előtt egy gyenge pislákoló fény szűrődött át a bokrok ágai közt. Persze még óvatosabbra fogtam mozdulataim. Széthajtottam az ágakat, és kukucskálva lestem át, hogy megnézzem már mi ez a fene nagy titokzatosság.
Amint széthajtottam az ágakat annyira meglepődtem, hogy gyermekien tátva maradt a szám.
Előttem egy picike tisztás.
Tündérek hada a közepén.
Valamit körbeálltak, de nem látszott, hogy mit. Ha kíváncsiság ölni tudna, már halott lettem volna,,, de nem láthattam át a tündéreken.
Meseszerűen borultam át a széthajtott bokor ágain, rendesen és szó szerint pofára vágódva a fűben. Csendes káromkodásom közt próbáltam talpra kecmeregni, gondolva, hátha titokban maradtam. Ostoba gondolat volt. Mire felegyenesedtem, már mind engem néztek. Nem is mind. Voltak páran, kik még a kör közepén tevékenykedtek. Hátuk mögül érdekes fény vibrált.
De többségük velem szemben állt. Egyáltalán nem meglepetten. Pontosan úgy, mintha vártak volna. Engem,, csak is engem. Ünnepélyes ábrázatuk, szinte megijesztett. Zavaromban krákogtam, mire ők édesen elmosolyodtak. Galyóca lépett ki a tündérek gyűrűjéből elsőként. Nyugisabban körülnézve vettem észre, hogy összes valamikori tündérem ott volt. A szerencse malom tündére, a szivárvány tündér, de még trágya tündér is. Aztaaaaa
itt valami nagy balhé van ................ gondoltam hirtelen.
A dal közben teljesen elhalkult.
Lemerevedett arccal néztem, és vártam az ítéletet. Mert hogy pontosan olyan volt, mintha valami ítéletet készülnének rám osztani, amiért tetten értem őket. Aztán Galyóca megszólalt :
-Örülünk , hogy megérkeztél ! Már vártunk !
Vártak ?? hisz nem is hívtak. De mégis mi a csuda történik itt ??
- Látom boldog vagy ! Helyes . Örülök neki - szólt Galyóca.
Elpirultam, szinte szégyelltem hogy boldog merészelek lenni.,,, de folytatta :
- gondoltuk megajándékozunk valamivel, ennek a szép eseménynek a tiszteletére.
Esemény ,??? milyen esemény ? nem igazán értettem.
akkor a tündérek serege lassú mozdulattal ketté nyílt, szabaddá téve az eddig gondosan rejtett látványt.
Szemem tágra nyílt, mert ilyen csodát csak ritkán lát az ember.
A kör közepén gyertyák égtek . Már első ránézésre különlegesek voltak. A fényüknek színe volt. A narancs, a sárga, a bordó megannyi különleges árnyalata. Folyamatos vibrálásuk miatt, összeolvadt ez a sok szín, valami hihetetlen fényt kölcsönözve a körülötte állóknak, és az erdőnek. A sok színes gyertya közepén, egy koránt sem annyira különleges és szép piros-fehér gyertya állt. Az ő fénye nem vibrált.
Olyan ünnepélyes volt a pillanat , hogy éreztem ez több mint egy rakás gyertya játéka a réten. Szemem nem tudtam levenni róla, de Galyóca folytatta.
Mindannyian,, életed összes tündére hoztunk neked valamit , mert kérted, és különleges kérésed eljutott hozzánk.
Mindenki mást hozott neked, hogy elérhesd amit olyan nagyon akartál. Minden gyertya egy-egy ajándék.
Egyik a türelem, másik a szerénység, harmadik a szelídség, hallgatás, aztán a remény, a megalkuvás, a megadás, az elfogadás, az őszinte és igaz hit , és még egy rakás érzés, és tulajdonság lángjai. Mind mind olyasmi amire szükséged volt,, amikben nemigen hittél.
Középen a szerelem lángja. A szerelem lángja örök, az benned él. Soha ki nem alszik. Ameddig csak egyetlen egy is ég a körülötte lévőkből, élni fog !
Próbáltam megérteni a szavakat. Szemeimbe könny szökött, és már nem tudtam mitől is táncolnak annyira a fények.
A tündérek még eközben is tettek le egy egy gyertyát. Csak ők tudják még miféle lángok gyertyáit ! Mintha egész tündérvilág az én örömöm segítésére, és ünneplésére gyűlt volna össze.
Egy pillanatra becsukta a szemem, hogy kitöröljem belőle a könnyeket. Amikor kinyitottam eltűnt minden. El a tündérek, el a tisztás.
Egy sötét szoba kellemes ágyában feküdtem. A polcokon gyertyák égtek, félhomályt kölcsönözve a szobának. Félhagosan elmosolyodtam magam, mire megszólalt mellettem egy édes hang : IGEN ?
Ó hát mit mondhatnék ? Örülök Neked !
Persze hang nem jött ki torkomon, de talán az érzés a gondolat igen .
2014. július 22., kedd
maci és a rongyos bál
Az esti csendes sötétségben kötögettem megszokott kis fotelemben. Egyszer csak kintről, valami furcsa vibráló fény szűrődött be. Mivel pár perc múltán sem szűnt meg kimentem, hogy megnézzem.
Az udvarom közepén igen furcsa látványban volt részem. Egy bolond tündér táncolt nekem. Galyóca volt az. Gyönyörű halvány narancsárga, átlátszó báli ruhában forgott, lassú, bódult táncoló léptekkel. Ruhájából áradt a vibráló fény. Megrökönyödve álltam , csak kerestem a szavakat.
Igen régóta nem volt szerencsém lelkem tündéréhez. Nem tudtam mire vélni a dolgot. De ahogy közelebb értem, feltűnt egy nagyon viccesen különös részlet. Ordenári,,, a ruhához nagyon nem illő bakancs volt a lábán.
Közeledtemre lelassult a tánca, a forgása abbamaradt. Csak kezeivel, fejével, csípőjével ringatózott tovább, és érdekesen rám nézett.
- helló Galyóca ! Mi jártban erre felé ahol csak a mókusok és mi járunk ? Nagyon régen nem látogattál meg. Bizonyára most is tartogatsz számomra valami érdekeset.
Halvány mosoly öntötte el arcát.de nem szólalt meg.
- Szóval ? mi ez a fura öltözet ? Tán bálba mész ?, akkor meg mi hozzá ez a bolond bakancs ?
mosolya szélesebb lett. Elkezdett dalolva válaszolni nekem.
- Az erdőnkben bál lesz. Minden erdőnek vannak tündérei, és a tündéreknek báljai. De minden bál más. A mienk ünnepien gyönyörű lesz. Viszont a bál az erdő közepén, az út pedig sáros.
..............kicsi hatásszünetet tartva, és látva értetlen ábrázatom , folytatni kezdte............
Te is a bálunkba készülsz.... te is ünneplősbe kezdted öltöztetni magad.... de a te utad úgy tűnik mocsáron és ingoványon fog átvinni............... jó lesz ha előkeresed a legvacakabb bakancsodat, hogy ne az ünneplőbe öltöztetett lelked mocskold be.
Tudod nem minden bál fenséges és gyönyörű. Az erdő közepébe pedig köves és jó utak is visznek.
A bált ahová készülsz, ugyan Te választottad. De arról nem tehetsz hogy az erdőnek egy olyan pontján állsz, ahonnan ennyire vacak út visz oda .
Meg is fordulhatsz.
Körbe is járhatod, hogy keress egy jobb utat.
Vagy kereshetsz egy kevésbe puccos bált is,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,, ahogy jónak látod ! Én elindulok a mi bálunkra . Várunk Téged is , hogy mielőbb megérkezz !
Azzal megfordult,, fellibbent és mielőtt megszólalhattam volna eltűnt.
Tudtam előre, hogy megint valami leckével jön elő. Szívem hangja csalja, csak azt nem tudtam hogy a szívem jelen pillanatban hangokat ad. Két másodperc elteltével azonban leesett a tantusz :
Galyóca !!! Neked nem is kell a sárban, mocsokban taposva menned a bálba !!!
ezek szerint mégis csak ad
Az udvarom közepén igen furcsa látványban volt részem. Egy bolond tündér táncolt nekem. Galyóca volt az. Gyönyörű halvány narancsárga, átlátszó báli ruhában forgott, lassú, bódult táncoló léptekkel. Ruhájából áradt a vibráló fény. Megrökönyödve álltam , csak kerestem a szavakat.
Igen régóta nem volt szerencsém lelkem tündéréhez. Nem tudtam mire vélni a dolgot. De ahogy közelebb értem, feltűnt egy nagyon viccesen különös részlet. Ordenári,,, a ruhához nagyon nem illő bakancs volt a lábán.
Közeledtemre lelassult a tánca, a forgása abbamaradt. Csak kezeivel, fejével, csípőjével ringatózott tovább, és érdekesen rám nézett.
- helló Galyóca ! Mi jártban erre felé ahol csak a mókusok és mi járunk ? Nagyon régen nem látogattál meg. Bizonyára most is tartogatsz számomra valami érdekeset.
Halvány mosoly öntötte el arcát.de nem szólalt meg.
- Szóval ? mi ez a fura öltözet ? Tán bálba mész ?, akkor meg mi hozzá ez a bolond bakancs ?
mosolya szélesebb lett. Elkezdett dalolva válaszolni nekem.
- Az erdőnkben bál lesz. Minden erdőnek vannak tündérei, és a tündéreknek báljai. De minden bál más. A mienk ünnepien gyönyörű lesz. Viszont a bál az erdő közepén, az út pedig sáros.
..............kicsi hatásszünetet tartva, és látva értetlen ábrázatom , folytatni kezdte............
Te is a bálunkba készülsz.... te is ünneplősbe kezdted öltöztetni magad.... de a te utad úgy tűnik mocsáron és ingoványon fog átvinni............... jó lesz ha előkeresed a legvacakabb bakancsodat, hogy ne az ünneplőbe öltöztetett lelked mocskold be.
Tudod nem minden bál fenséges és gyönyörű. Az erdő közepébe pedig köves és jó utak is visznek.
A bált ahová készülsz, ugyan Te választottad. De arról nem tehetsz hogy az erdőnek egy olyan pontján állsz, ahonnan ennyire vacak út visz oda .
Meg is fordulhatsz.
Körbe is járhatod, hogy keress egy jobb utat.
Vagy kereshetsz egy kevésbe puccos bált is,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,, ahogy jónak látod ! Én elindulok a mi bálunkra . Várunk Téged is , hogy mielőbb megérkezz !
Azzal megfordult,, fellibbent és mielőtt megszólalhattam volna eltűnt.
Tudtam előre, hogy megint valami leckével jön elő. Szívem hangja csalja, csak azt nem tudtam hogy a szívem jelen pillanatban hangokat ad. Két másodperc elteltével azonban leesett a tantusz :
Galyóca !!! Neked nem is kell a sárban, mocsokban taposva menned a bálba !!!
ezek szerint mégis csak ad
2014. július 13., vasárnap
Maci és a kertész könyve
Kiültem az udvarra a hintaágyba. Sürgős intim telefonbeszélgetésem volt a legjobb barátnőmmel. Miközben a titkaimtól harsogott a hegy , egyszer csak megpillantottam egy négylevelű lóherét a lábam előtt. ÁÁÁÁ, biztos rosszul látom. De nem,, tényleg az volt. Letéptem, hátha szerencsét hoz. Jobb lett volna otthagyni, legalább neki szerencséje lett volna.
Abban a pillanatban a bokrok közül Maci bújt elő, egy hatalmas könyvvel a karjaiban. Hozzá képest volt hatalmas, nekem csupán kényelmesen tenyérnyi. Boldog örömmel hozta , és tette ölembe.
- Olvass nekem belőle ! ..mondta
- Huuu Maci,, ez gyönyörű egy könyv ! Honnan szedted ? Mi van benne ? És pont most ? Nem ér rá máskor ?
- Találtam, ne is törődj vele. És igen pont most, mert most vagyok itt, és most találtam. -
- De hát te is tudsz olvasni, olvasd el magadnak !
- Az más . Az együtt olvasás jobb. Jobb, mert közben együtt vagyunk, és ha Te olvasol nekem, akkor becsukhatom a szemem és elképzelhetem amit hallok.
Nem vitatkoztam tovább, mert az együttlét jobb mint a magány az vitathatatlan. Letettem hát a telefont, és kezembe vettem a könyvet.
Valóban különleges volt. Antik hangulatú, kicsit kopottas, de mégis jó állapotban. Önkéntelenül is orromhoz vettem és megszagoltam. Varázslatos régi könyv illata volt. A lapjai kicsit sárgák, a betűi dőltek , néhol már kicsit kopottak. Képek , illusztrációk is voltak benne. Ahogy belelapoztam olyan volt, mintha egy másik világba csöppentem volna hirtelen. Szinte féltem elkezdeni olvasni.
- tudod maci olyan ez mint Harry Potterrel. Az első könyv végére már minden faágat varázspálcának hiszel, és várod mikor jön el érted is Hagrid. Én sokszor nem is hiszem el, hogy ebben a világban kell élnem, amikor ott van az a másik is. Van hát veszélye egy ilyen könyvnek, aminek még ráadásul az illata is rabul ejt.
De ha már a kezembe vettem, és ennyit forgattam belekezdtem. Kíváncsi egy némber vagyok, ez vitathatatlan.
Nem kellett benne csalódnom. Olvasmányos, magával ragadó stílusa, szinte letehetetlenné tette.
Egy kertészről szólt. Bemutatta az életét, a jellemét, szerénységét, a kunyhóját. A virágait, a kertjét, az életét, az ételeit, a gondolatait. Szinte már sétáltam vele az udvarában, szinte már láttam a szemét, ismertem a gondolatait. Nem volt nehéz pillantok alatt a történet rabjává válni.
Elolvastam már vagy 10 oldalt. Macikám csüngött minden során. Izgett mozgott mellettem a hintaágyban. Közben néha az ölembe is befészkelte magát.
Aztán egy lapozás során furcsa dolog történt.
A megjelenő betűk egy pillanat alatt mind eltűntek. Azt hittem káprázik a szemem. Néztem, néztem , lapoztam előre, lapoztam hátra. Vissza a 10. oldalra. Most már ott voltak ugyan a betűk, de össze-vissza keveredve. Olvashatatlanul.
A képek érintetlenek voltak. Az arca, könyv illata,, mind mind megvolt. Csak a történet lett olvashatatlan. Nem értettem mi történt.
Néztem macira hogy megkérdezzem mi a véleménye, de Maci is eltűnt. Már nem kuporodott. Magamra maradtam a olvashatatlan könyvvel, Benne a rengeteg betű, a képek mind. És nem ismerhettem meg tovább a történetet.
Gondolkodtam rajta, hogy mitévő legyek. Szívem szerint földhöz vágtam volna dühömben. De arra gondoltam a könyv nem tehet róla hogy összekeveredtek benne a betűk. Hisz amikor kezembe vettem belelapoztam. Láttam a sorokat minden oldalon. Rendben voltak.
Zavaromban bevittem a lakásba. Könyvjelzőnek beletettem a Lóherét. Feltettem a polcra. Időnként levettem, és megnéztem mi van.
Időnként persze igen költői kifejezés. 5 percenként, majd óránként.
A történet bizony talány maradt. Kis idő múltán el kellett döntenem mit tegyek vele.
A könyv túlságosan értékes. A könyv jó is. Szépen írták, szépen rajzolták, szépen karban is tartották.
Ha valami ponyva lenne, akkor bedobnám a tűzbe és tojnám le mi van benne. De nem találok okot rá.
De azért ez mégsem állapot, hogy itt nézegetem a polcomon.
Igazából mire várok ? Csodára ? Majd rendeződnek benne ismét a betűk ?
Igazából mit szeretnék ?
Talán hogy eltűnjön. Eltűnjön belőle az összes betű !!!!
Én nem írhatom újra. Magától nem akar. Akkor legyen üres minden lap !!
Igen,,, nem csak az zavar hogy nem tudom tovább olvasni, hanem hogy itt van, és azok a hülye betűk is benne vannak ...
Bitang hülye egy érzés,,, és még jobb a kérdés.
Talán van olyan magas polc ahol nem érem el és nem nézegetem ??
Maciiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii
Abban a pillanatban a bokrok közül Maci bújt elő, egy hatalmas könyvvel a karjaiban. Hozzá képest volt hatalmas, nekem csupán kényelmesen tenyérnyi. Boldog örömmel hozta , és tette ölembe.
- Olvass nekem belőle ! ..mondta
- Huuu Maci,, ez gyönyörű egy könyv ! Honnan szedted ? Mi van benne ? És pont most ? Nem ér rá máskor ?
- Találtam, ne is törődj vele. És igen pont most, mert most vagyok itt, és most találtam. -
- De hát te is tudsz olvasni, olvasd el magadnak !
- Az más . Az együtt olvasás jobb. Jobb, mert közben együtt vagyunk, és ha Te olvasol nekem, akkor becsukhatom a szemem és elképzelhetem amit hallok.
Nem vitatkoztam tovább, mert az együttlét jobb mint a magány az vitathatatlan. Letettem hát a telefont, és kezembe vettem a könyvet.
Valóban különleges volt. Antik hangulatú, kicsit kopottas, de mégis jó állapotban. Önkéntelenül is orromhoz vettem és megszagoltam. Varázslatos régi könyv illata volt. A lapjai kicsit sárgák, a betűi dőltek , néhol már kicsit kopottak. Képek , illusztrációk is voltak benne. Ahogy belelapoztam olyan volt, mintha egy másik világba csöppentem volna hirtelen. Szinte féltem elkezdeni olvasni.
- tudod maci olyan ez mint Harry Potterrel. Az első könyv végére már minden faágat varázspálcának hiszel, és várod mikor jön el érted is Hagrid. Én sokszor nem is hiszem el, hogy ebben a világban kell élnem, amikor ott van az a másik is. Van hát veszélye egy ilyen könyvnek, aminek még ráadásul az illata is rabul ejt.
De ha már a kezembe vettem, és ennyit forgattam belekezdtem. Kíváncsi egy némber vagyok, ez vitathatatlan.
Nem kellett benne csalódnom. Olvasmányos, magával ragadó stílusa, szinte letehetetlenné tette.
Egy kertészről szólt. Bemutatta az életét, a jellemét, szerénységét, a kunyhóját. A virágait, a kertjét, az életét, az ételeit, a gondolatait. Szinte már sétáltam vele az udvarában, szinte már láttam a szemét, ismertem a gondolatait. Nem volt nehéz pillantok alatt a történet rabjává válni.
Elolvastam már vagy 10 oldalt. Macikám csüngött minden során. Izgett mozgott mellettem a hintaágyban. Közben néha az ölembe is befészkelte magát.
Aztán egy lapozás során furcsa dolog történt.
A megjelenő betűk egy pillanat alatt mind eltűntek. Azt hittem káprázik a szemem. Néztem, néztem , lapoztam előre, lapoztam hátra. Vissza a 10. oldalra. Most már ott voltak ugyan a betűk, de össze-vissza keveredve. Olvashatatlanul.
A képek érintetlenek voltak. Az arca, könyv illata,, mind mind megvolt. Csak a történet lett olvashatatlan. Nem értettem mi történt.
Néztem macira hogy megkérdezzem mi a véleménye, de Maci is eltűnt. Már nem kuporodott. Magamra maradtam a olvashatatlan könyvvel, Benne a rengeteg betű, a képek mind. És nem ismerhettem meg tovább a történetet.
Gondolkodtam rajta, hogy mitévő legyek. Szívem szerint földhöz vágtam volna dühömben. De arra gondoltam a könyv nem tehet róla hogy összekeveredtek benne a betűk. Hisz amikor kezembe vettem belelapoztam. Láttam a sorokat minden oldalon. Rendben voltak.
Zavaromban bevittem a lakásba. Könyvjelzőnek beletettem a Lóherét. Feltettem a polcra. Időnként levettem, és megnéztem mi van.
Időnként persze igen költői kifejezés. 5 percenként, majd óránként.
A történet bizony talány maradt. Kis idő múltán el kellett döntenem mit tegyek vele.
A könyv túlságosan értékes. A könyv jó is. Szépen írták, szépen rajzolták, szépen karban is tartották.
Ha valami ponyva lenne, akkor bedobnám a tűzbe és tojnám le mi van benne. De nem találok okot rá.
De azért ez mégsem állapot, hogy itt nézegetem a polcomon.
Igazából mire várok ? Csodára ? Majd rendeződnek benne ismét a betűk ?
Igazából mit szeretnék ?
Talán hogy eltűnjön. Eltűnjön belőle az összes betű !!!!
Én nem írhatom újra. Magától nem akar. Akkor legyen üres minden lap !!
Igen,,, nem csak az zavar hogy nem tudom tovább olvasni, hanem hogy itt van, és azok a hülye betűk is benne vannak ...
Bitang hülye egy érzés,,, és még jobb a kérdés.
Talán van olyan magas polc ahol nem érem el és nem nézegetem ??
Maciiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii
Olasz kifli
Furcsa neszezésre ébredtem. A zaj kifejezetten a konyha felől jött, bár visszafogott és halk volt. Mint amikor lábujjhegyen ordítok. Megpróbáltam kinyitni a szemem, de a kísérlet gyérre sikeredett. Annyit tudtam megállapítani, hogy valahol a - nap akarna felkelni, de én nem - időben vagyunk. Megfogtam a takarót és édes durcásan az arcomba húztam. Közben azon gondolkodtam , vajon mi a csudát művelhet odakinn, ahelyett hogy engem simogatna idebenn. De hát lássuk be, egy ilyen éjszaka után lehet az ember fiának olyan halaszthatatlan szükséglete, mint az ivás, vagy a kalória pótlás. Miközben ezzel vigasztaltam magam, majdnem sikerült visszaaludnom az arcomra húzott takaró alatt.
A majdnem is kudarcba fulladt, mert óvatos léptei alatt a padló reccsent minduntalan. Még a takaró alatt is éreztem a kávé ellenállhatatlan illatát.
Igazságtalanul azonban nem az öröm szavai szólaltak meg bennem, hanem a felháborodásé. Még jó hogy csak bennem, és nem kifelé.
Amikor érezhetően leült az ágyam szélére, óvatos-gyáván résnyire kinyitottam az egyik szemem, takarómat az orromig lehúzva. Kandikálásom eredménye egy tálca látványa volt, a felerősödött kávé illatával, és egy kielégültem szerelmes-boldog pasi vigyorával.
Most mit csináljak ? Küldjem el az anyukájához hajnali kávézásra ??
Ez volt az első ki nem mondott gondolatom.
De kulturáltan egy mosoly kíséretében csak annyit tudtam kinyögni hogy :
- most ?? később nem lehetne ?
erre jött a még mindig vigyorral teli válasz :
- azt mondtad nincs az a kávé, ami után nem tudnál elaludni !
erre igazán nem lehetett mit mondani, hiszen ezek szerint nem felkelteni akar, csak félálomban kávézni. Ez már visszautasíthatatlan ajánlatnak tűnt így hajnaltájt.
Felültem, de eközben a már magamról ledobott takarótól megszabadulva egy másik édes illat csapta meg az orromat. Olaszország illat !!!
Édes isten ! hát mi történt ??
Ránéztem a tálcára, és a tejesen, habosan fodrozódó valószínű totál koffein mentes kávé mellet egy gyönyörűséges olasz kifli vigyorgott rám, tele vaníliával és édes ropogós cukormázzal a tetején .
Elment a nem létező és maradék hangom is.
- Hát ezt honnan ? És mikor ? És kitől ? És miért ?,,, ja a miért értelmetlen
A meghatódottságtól annyira megzavarodtam, hogy azt sem tudtam egyek igyak, vagy a nyakába döntsem az egészet.
Világossá vált hogy miért ilyen korán. De még mindig nem értettem honnan tudta hogy ezt. És főleg honnan tudta beszerezni.
Szar úgy enni hogy közben bámulják az ember minden falatát, de legyűrtem. Közben arra gondoltam, létezik-e ennél nagyobb élvezet ?
Amikor befejeztem felállt, és büszkén kivonult a szobából a tányérral.
Én pedig befordultam, magamra húztam a takarót, gondosan olyan pózban és irányban hogy hátulról hozzám lehessen férni véletlenül és pontosan.
Pár perc múlva éreztem is az ágy 10 centivel való alábbsűlyedését, amiből tudtam hogy megérkezett a 100 kg férfihús.
Aztán a takaróm alá áramló hűvös levegőből a férfi közeledését. Aztán már éreztem a karját, az ölelését. Derekamon a hozzám simuló, nekem növesztett pocak melegét. Vállamon a finom puszik érintését.
És ezzel együtt , azt a hihetetlen gondoskodó, viszonzásra vágyó szeretetet ami egy férfit egy átdorbézolt éjszaka után arra sarkall hogy nekem finom vaníliás kiflit szervírozzon, még melegen, hajnalban .
Teste melegét érezve eszembe jutott hogy mitől is aludtam én ilyen hihetetlen édesen . Láttam a szemeit, amiből áradt az őszinte vággyal teli odaadás. A szerelem szele. Éreztem esti odaadó kényeztetését. És azt, ami a legpótolhatatlanabb,, a karjaiban aludtam el ! Megnyugtató ölelése, simogatása, minden altatónál többet ért. Biztonságban éreztem magam, mert tudtam hogy vigyázni fog rám.
És azt hiszem ebben a pillanatban már mindketten aludtunk, édesen egymás ölében, mint 2 reggeli, meleg olasz kifli !
A majdnem is kudarcba fulladt, mert óvatos léptei alatt a padló reccsent minduntalan. Még a takaró alatt is éreztem a kávé ellenállhatatlan illatát.
Igazságtalanul azonban nem az öröm szavai szólaltak meg bennem, hanem a felháborodásé. Még jó hogy csak bennem, és nem kifelé.
Amikor érezhetően leült az ágyam szélére, óvatos-gyáván résnyire kinyitottam az egyik szemem, takarómat az orromig lehúzva. Kandikálásom eredménye egy tálca látványa volt, a felerősödött kávé illatával, és egy kielégültem szerelmes-boldog pasi vigyorával.
Most mit csináljak ? Küldjem el az anyukájához hajnali kávézásra ??
Ez volt az első ki nem mondott gondolatom.
De kulturáltan egy mosoly kíséretében csak annyit tudtam kinyögni hogy :
- most ?? később nem lehetne ?
erre jött a még mindig vigyorral teli válasz :
- azt mondtad nincs az a kávé, ami után nem tudnál elaludni !
erre igazán nem lehetett mit mondani, hiszen ezek szerint nem felkelteni akar, csak félálomban kávézni. Ez már visszautasíthatatlan ajánlatnak tűnt így hajnaltájt.
Felültem, de eközben a már magamról ledobott takarótól megszabadulva egy másik édes illat csapta meg az orromat. Olaszország illat !!!
Édes isten ! hát mi történt ??
Ránéztem a tálcára, és a tejesen, habosan fodrozódó valószínű totál koffein mentes kávé mellet egy gyönyörűséges olasz kifli vigyorgott rám, tele vaníliával és édes ropogós cukormázzal a tetején .
Elment a nem létező és maradék hangom is.
- Hát ezt honnan ? És mikor ? És kitől ? És miért ?,,, ja a miért értelmetlen
A meghatódottságtól annyira megzavarodtam, hogy azt sem tudtam egyek igyak, vagy a nyakába döntsem az egészet.
Világossá vált hogy miért ilyen korán. De még mindig nem értettem honnan tudta hogy ezt. És főleg honnan tudta beszerezni.
Szar úgy enni hogy közben bámulják az ember minden falatát, de legyűrtem. Közben arra gondoltam, létezik-e ennél nagyobb élvezet ?
Amikor befejeztem felállt, és büszkén kivonult a szobából a tányérral.
Én pedig befordultam, magamra húztam a takarót, gondosan olyan pózban és irányban hogy hátulról hozzám lehessen férni véletlenül és pontosan.
Pár perc múlva éreztem is az ágy 10 centivel való alábbsűlyedését, amiből tudtam hogy megérkezett a 100 kg férfihús.
Aztán a takaróm alá áramló hűvös levegőből a férfi közeledését. Aztán már éreztem a karját, az ölelését. Derekamon a hozzám simuló, nekem növesztett pocak melegét. Vállamon a finom puszik érintését.
És ezzel együtt , azt a hihetetlen gondoskodó, viszonzásra vágyó szeretetet ami egy férfit egy átdorbézolt éjszaka után arra sarkall hogy nekem finom vaníliás kiflit szervírozzon, még melegen, hajnalban .
Teste melegét érezve eszembe jutott hogy mitől is aludtam én ilyen hihetetlen édesen . Láttam a szemeit, amiből áradt az őszinte vággyal teli odaadás. A szerelem szele. Éreztem esti odaadó kényeztetését. És azt, ami a legpótolhatatlanabb,, a karjaiban aludtam el ! Megnyugtató ölelése, simogatása, minden altatónál többet ért. Biztonságban éreztem magam, mert tudtam hogy vigyázni fog rám.
És azt hiszem ebben a pillanatban már mindketten aludtunk, édesen egymás ölében, mint 2 reggeli, meleg olasz kifli !
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)