az elmúlt tavasz

.
tavasz volt
csak így egyszerűen tavasz

a tél már elhagyta a tájat, elment a Föld másik felére
a fák lassan virágba borultak és kezdett zöldellni a táj
 a tavasz beköszöntével egyre hosszabbodtak a nappalok,
és lassan a levegő is már kellemesen meleg volt.

ezen a napon különösen erősen sütött a nap
jó volt a szabadban lenni
egy vékony kardigánban is jól éreztem magam
beültem a kocsiba és elindultam
magam sem tudtam merre visznek a kerekeim, csak mentem, mentem előre
közben elmélyültem gondolataimba, és élveztem a verőfényes napsütést
szeretek letekert ablakoknál, jó zene mellett autózni
megnyugtat, kikapcsol, ellazít

egyszer csak éreztem hogy megérkeztem
leparkoltam a kocsimmal, kiszálltam, és elindultam
el amerre vitt a gondolatom, amerre vitt a szívem

derűs mosollyal vettem tudomásul hogy szívem a tó partjára hozott.
szeretem a természetet
szeretem nézni
szeretem az illatát
a természet nem változik, mindig állandó
és közben  mégis állandóan változik, mindig más
de a fák,a bokrok, az utak,örökre őrzik lábnyomainkat.

leültem a padra, és saját csendemben elkezdtem bámulni a tavat
valami megnyugtató hangulat uralkodott el rajtam
néztem a vizet, a napfényben szikrázó fodrozódó habokat
arra gondoltam olyan ez, mintha Csingiling varázsport szórt volna .

és még az sem lehetetlen hogy szórt
a túlsó parton a fák már bontogatták lombjaikat,, szép ez a frissen nyíló, üde csoda

ledőltem a padon, és megpróbáltam magamba szívni az illatokat
élveztem a napsütést
ez pont az az időszak amikor a levegő még nem túl meleg, és a nap sem süt túl erősen
amikor már nem fázol, de jólesik minden egyes csiklandozó napsugár
szinte itta testem magába a meleget

felnéztem az égre és nézegettem a felhőket
szeretem a felhőket
gyermekkoromban tanultam egy verset,
amiben egy kislány az égen úszó felhőkből egy mesevilágot látott és álmodott
máskor is szoktam ez eget fürkészni
mindig azt képzelem hogy üzenetet rejtenek a fellegek
próbálok képeket felfedezni benne

hol sikerül-hol nem

gyönyörű színei tudnak lenni az égnek
a kék a sárga a  fehér a szürke a zöld ezer árnyalata, éjjel a csillagok vibrálása,
mintha megannyi titok őrzői volnának
egy kész mesevilág
most a világoskék ég a sárga napsütés a hófehér felhők festettek gyönyörű festményt  a szemem elé
rögtön bele a szívembe

ahogy úsztak a felhők az égen, ahogy csillogott a fodrozódó víz a napfényben
egyszer csak éreztem hogy felemelkedek a padról
lelkem mintha lassú édes örvény húzná fel az égbe,
lassan , pörögve repültem egyre feljebb és feljebb
de ez a pörgés nem volt vad és sebes
olyan volt mint egy ringatás, nagyon kellemes

csodás forgás volt ez, szédítő és édes
két kezem a magasba nyújtva hagytam hogy száguldjak fel, fel, egyre feljebb
Ikaroszként szálltam a nap felé, de szárnyam nem égett,
egyszer csak a felhők közt találtam magam, és ott megállt a repülésem
vagyis már nem felfelé szálltam csak úsztam
úsztam a felhők közt
lubickolt, forgott a testem, mintha vízben lennék
egy varázslatos habbal teli medencében
ahogyan régen, gyermekkoromban a víz volt a lételemem
ahogyan sokszor azt érzem, hogy én a víznek születtem
hogy ott vagyok csak igazán szabad és könnyű,
mert  minden irányban, egyforma erővel mozoghat a testem
és csak forogtam és élveztem a súlytalanságot, és úsztam

úsztam a felhőkkel a világ másik felé, egy jobb világba, és közelebb sokkal közelebb a Naphoz
a meleghez, az éltető új erőt adó élethez
a távolból egy különleges meleget éreztem
nem olyat mint a Napét, hanem mást, egy elmondhatatlan őrző meleget

elindultam az érzés felé, át a fellegeken az ismeretlen hívó szó felé
nem láttam semmit, behunytam a szemem, rábíztam magam az érzéseimre
és éreztem hogy közeledek, egyre inkább egyre jobban

míg csak oda nem értem
nem tudom hova
nem láttam és nem érinthettem

egy hatalmas felhő ölelésébe olvadtam bele
mint amikor az ember megérkezik valahová
valahová, ahová nem is indult el
valahová ahová hívták, és nem tudott ellenállni, csak ment és ment
és ahogy átölelt ez a felhő körbeölelt mint anyja a kisgyermeket
amikor  fáradt, és szomorú és sír, és az anyja magához öleli
elzárja tőle a világot
a fényeket
a hangokat
semmi mást nem érez csak anyja szívverését
melegét
illatát

megbújtam ebben az ölelésben
elmúlt a fájdalmam
a szomorúságom
megkönnyebbült a testem a lelkem

olyan érzés kerített hatalmába mintha elaludtam volna
felhőszerelmem karjaimban mély álomba szunnyadtam

álmomból egy húzó erő ébresztett fel
elernyedt testem nem akart engedelmeskedni
szeretett volna tovább maradni ebben az álomban
de nem lehetett
az erő ami húzott nem volt fájdalmas , sem erőszakos,
csak gyengéden határozottan
húzott ki a felhő öleléséből

és zuhantam zuhantam, és pörögtem
és lehuppantam
vissza a padra

és jó volt
kellemesen, kipihenten ébredtem

lassan tértem csak magamhoz és még lasabban nyitottam ki szemem
csak biztatgattam magam, hogy nem kell kapkodni, nem sürget senki
nem szaladok sehová, nem kell gyorsan kinyitni

így feküdtem becsukott szemmel még egy darabig
élveztem az emléket
ahogyan élvezed életed megannyi szép emlékét, ha elmélkedel

arra gondoltam hogy erre a nagy szeretet adó ölelésre, az engem befogadó szeretetre
egy anyapótló apapótló , rám vigyázó érzésre vágytam egész életemben

itt őrzöm e lelkemben az erős kezek érintését
karok gyengéd ölelését

és tudtam éreztem hogy valahol nagyon messze
nagyon nagyon messze vár egy kar mely majd engem ölel
mely bezár,
elaltat
s míg alszom vigyáz majd rám

február

lehet szeretni sokféleképp
nagyon, nagyon, még jobban
és aztán egyszer csak megváltozik valami
elkezdesz nem jobban hanem másképp szeretni

... és tudod mi a baj azzal ha az ember érzései hirtelen így átalakulnak ?

hát egy csomó minden

kiszolgáltatottá válsz a másik embertől
azontúl szükséged van rá akár akarod akár nem

elkezdesz rettegni a végtől
hirtelen rádöbbensz arra hogy sebezhető vagy

elkezdesz remegni az érzésért
már nem Te irányítasz

de mégis hagyod magad sodródni az érzésekkel
és bizakodsz
bizakodsz
és reménykedsz
hogy most nem fognak visszaélni az érzéseiddel
elkezdesz reménykedni 

hogy örökké fog tartani

.
Megbújok öledben kisgyermek vagyok
Megnyugszom csendesen ha átölel két karod.

Parizeres vajas kifli paprikával

.
avagy gondolkodtál-e már azon mit nehezebb elviselni :

- annak a hiányát amit ismertél de elveszítettél
  mi tiéd volt, mit megízleltél,,
- vagy annak hiányát mi sosem volt tiéd

- és ami tiéd volt de örökre eltűnt és soha nem kaphatod vissza mert már nem létezik
- vagy azét, mi itt van közeledben,
  s remény van rá hogy visszakapd még
  s így a remény örökké benned él

- hogy olyasmit nem kaptál meg minek már tudod létezését,
- vagy miről ezt sem tudod létezett-e vagy létezik-e még.

Gyermekkorom soha el nem múló élménye az észak-dunántúli város
a Balaton, a nyaralás, a meleg, a kaland a gyermekkor maga
Nagyanyám testvérei éltek itt, így minden nyaram itt töltöttem Vele.
Emlékszem dédnagyapámra aki közel 100 éves koráig élt.
Emlékszem hogy minden reggel a tejeskávéjába aprították a kiflijét és kicsit megáztatva kanalazta és ette.

A mi reggelink menetrend szerint vajas parizeres zsemle vagy kifli volt paprikával.
Valahogy különleges íze és illata volt.
Olyan amit soha nem tudok elfeledni.

Bizonyára Te is tudod, Te is észrevetted hogy nagyon sok emlékünk az illatokhoz, ízekhez kötődik
és ezek az emlékek nem kép , hanem érzések formájában rögzülnek.
Emlékeink visszarepítenek abba a pillanatban amikor azt átéltük.
Különös érzés ez.

És különös a memóriánk is mely dolgokat így őriz meg

Miért is nem emlékszem az otthoni reggelikre.
Egyetlen egyre sem.
nem emlékszem hogyan ültünk, mit ettünk.

És miért emlékszem a nyaralásom reggelijére ennyire élesen,,
Annyira hogy szinte vágyódom ott lenni
És minden apró részlet bejön
a szoba a terasz a hintaszék, a játszótér a játékok, a gyerekek,a társak
De még a szobában az asztal az ágytakaró a könyvek is,,, minden

És ezek az emlékek azért fájóak különösen mert nem hozhatók vissza.
Hiába mennék oda, nincsenek már meg az emberek, a helyek, a lakást eladták,,
Talán a tér, a tér az ami még meglehet
A padok, a játékok
Már évek óta nem jártam ott
Talán mert nincs kivel
akivel mentem voltam csak megígérte, de nem ért rá velem
,,
Fáj az emlék,

Maci a kalapboltban

.
halk matatás hallatszott az ablak felől
először csak valami kaparászás féle, aztán határozottan kopogássá alakult.

felnéztem álmodozásomból, de a párás ablakon át nem láttam semmit.
Mivel nem hagyott alább a nesz odamentem.
Kinyitottam óvatosan az ablakot, de majd frászt kaptam.
Macikám állt ott.

Mi a fenét keresel erre bolond Medve.

megijesztesz.
Duzzogva ültem le kedvenc fotelembe.

De macikám nyelve hirtelen megeredt. Tőle szokatlan módon, elkezdett csevegni, és csak mondta, mondta.
Nem is értettem igazán.
A kalapboltról beszélt, meg képekről, és érzésekről, meg minden furcsaságról.

Értetlen tekintetemet  látva elhallgatott.
Megfogta kezem .
Ahogy megéreztem érintését valami furcsa meleg árasztott el.
éreztem ahogyan testem lassan elemelkedett a földtől és elkezdtem lebegni.
Szépen kúsztam a levegőben, mintha úsznánk, elől maci, mögötte én.

Becsuktam szemem egy pillanatra hogy biztosan ébren vagyok-e de mire kinyitottam egy boltban találtam magam.
Körülnéztem és mindenhol kalapokat láttam.
Kicsi-nagy.,,, női férfi,,, sok sok kalap
Te jó isten hogyan kerülünk mi ide ??
Egy kalapboltba.
Én mondtam hogy ilyesmiről nem tudok írni,,
de ahogy nyitottam volna szám valami furcsa történt,,,

megéreztem egy illatot..
Vircina illatát éreztem....
ez azért érdekes mert volt egy kabtja, egy különleges kabát,, bőrből
és annak az illata egy régi emléket idézett bennem...
Tibor nagybátyám illatát
könyvek, bútorok, fa , pipafüst érett férfi illatának egyvelege
és Vircina kabátjáé

körülnéztem a boltban
fa polcok, bőr , szerszámok, antik minden
a levegő is
csodabolt volt ez
a történelem megkövült lehellete

de mi a csudát keresünk mi itt ??
pillanatok alatt otthon éreztem magam
meg nem tudnám mondani miért.
az illatok a látvány, a rendben lévő rendetlenség, vagy a rendetlenségben uralkodó rend
nem tudom
szemem elkezdte keresni medvémet
egy polc mögül kukucskált ki vicces fejfedővel a fején

kérdőn tekintett rám, de én nem értettem mit akar
ronda kalap, nem hozzá való
még mindig nem értettem mit is keresünk mi itt.

ekkor Maci beállt egy tükör elé
gyanútlanul, ahogyan és is gyanútlanul léptem mögé.
néztem mit is lát a tükörben és érdekes dolgot láttam

olyasmit, amit még soha

a tükörben maci állt a kalapban ,,, illegett és billegett, mint egy kamasz lány

de ahogyan kicsit odébb mozdultam a tükörben az én macim fején egy egészen más kalap volt..
visszaléptem, majd újra elhajoltam, de a két kép nem egyezett,
aztán elmozdultam a másik irányban is, most már direkt

és egy harmadik kalapban állt előttem kedves medvém

hirtelen megfogtam maci vállát és magam felé fordítottam és belenéztem gyönyörű szép szemébe
megijedt, nem értette mi a bajom..

szerettem volna megszólalni, de nem tudtam
most mi a csudát kérdezzek tőle ??
milyen hülyén hangzana  hogy :
Mondd maci rajtad csak egy kalap van, ???,, de miért látok én minden szögből más kalapot rajtad ugyanabban a tükörben ??

megzavarodva hátatfordítottam.
éreztem hogy érzéseim megzavarodtak
éreztem hogy valami nagyon nem stimmel
hogy ugyanazon kép a tükörben egészen másnak látszon attól függően hogy milyen szögből nézzük ??

furcsa,, nagyon furcsa

Maci !!

Gyere ! Menjünk haza
.

A válasz

.
hmmmmmmmmmmmm

nem hiszek a mártír érzelmekben.

a szívben hiszek, mely kinyílik nekem s befogad
a szájban hiszek, mely forrón issza ajkamat
az ölelésben hiszek, a testben, s a karokban,

hiszek a jelenben, a pillantásban,
a szemekben rejlő varázsban
a tekintetben mely minden érzést átad
s hiszem hogy ha ez nem megy át baj van

hiszek abban hogy a  NEM szó baj jelent
mert őszintén szerető szív nem mond nemet
hiszek a szerelemben amit adtam,
abban amennyit adhattam
és leginkább hiszek a cinkenyomomban
de ezt Te tudod legjobban

hiszek a jelenben, mert nem biztos hogy lesz jövő, amiben elmondhatom,,,

s remélem a jelenben mindent elmondtam
mert akkor tudom hogy minden rendben van,,
a többi nem rajtam múlt

de sajnos hiszek még egy dologban
a foltban mely általad
most már örökre rám van varrva
ha akarom, ha nem
s talán tagadni sem tudom,
tán nem is akarom,
s le nem vethetem
mert lelkem
s létem része lett örökre
.

bölcsesség egy ostobától

.

Felelősen , felelősséggel szeretni a legnehezebb dolgok közé tartozik a világon.
Megfelelően önzőnek lenni és közben önzetlenül szeretni
szorítani, ölelni, de ha kell elengedni
nevetni rá és belül csendben aggódni
megérteni, elviselni, ha kell feledni
... tudni mennyit szabad adni, és mennyit elfogadni
nagy feladat.
S felmérni bölcsen mivel teszel jobbat, hogy jobb a másiknak !
Ha vagy, vagy ha nem,,,, ha elmész , vagy ha mégis maradsz,,,,
hogy ajándék vagy vagy vigasz,, esetleg a legnagyobb baj,,,,
és mindeközben saját érzéseid félretenni, szinte megoldhatatlan.
És ha szeretsz mégis ezt kell tenned.
Mert ez a szeretet.

.